Kemoterápiától nehezen beszélünk!

kemoterápia
PUBLIKÁLÁS: 2011. szeptember 27. 12:50
A tanulmány az Acta Oncologica című folyóiratban jelent meg. A kutatásba majdnem ezer hererákon átesett férfit vontak be. Arra voltak kíváncsiak, hogyan érzik magukat tizenegy évvel a betegségük után. „A kemoterápiában részesülők kétszer nagyobb arányban számoltak be a beszéd olyan nehézségeiről, mint hogy 'nem a megfelelő sorrendben jönnek a szájukra a szavak', hogy 'nem azt mondják, mint amit akarnak', és hogy 'nehezen tudják befejezni a mondatokat.'” - mondta el Johanna Skoogh, az egyetem doktori hallgatója.

A svédországi Göteborgi Egyetem kutatása szerint a kemoterápiával kezelt rákos betegek körében felgyógyulásuk után kétszer annyi a kifejezési nehézségekre panaszkodók száma, mint azok között, akik nem estek át ilyen beavatkozáson.

A tanulmány az Acta Oncologica című folyóiratban jelent meg. A kutatásba majdnem ezer hererákon átesett férfit vontak be. Arra voltak kíváncsiak, hogyan érzik magukat tizenegy évvel a betegségük után. „A kemoterápiában részesülők kétszer nagyobb arányban számoltak be a beszéd olyan nehézségeiről, mint hogy 'nem a megfelelő sorrendben jönnek a szájukra a szavak', hogy 'nem azt mondják, mint amit akarnak', és hogy 'nehezen tudják befejezni a mondatokat.'” - mondta el Johanna Skoogh, az egyetem doktori hallgatója.

A daganatos betegségek túlélői közül sokan panaszkodnak még memória- és koncentrációs zavarokra is, ám a szakemberek nem biztosak abban, hogy ezekért is a kemoterápia okolható. Főleg a mellrákon átesett nők körében gyakori ez a probléma, akiket nagy mennyiségű hormonnal kezeltek.

z921qc3o4

„Kérdőívünk azokra a nehézségekre fókuszált, amelyekkel az érintettek a mindennapi életben szembesülhetnek. Legjobb tudomásunk szerint ilyen összefüggésben még nem vizsgálták ezt a témát. Kutatásunk abban is egyedülálló, hogy a felkeresettek 80 százaléka volt hajlandó a válaszadásra, ami nagyon jó arány, illetve abban, hogy hosszú ideig követtük nyomon a sorsukat.” - magyarázta Johanna Skoogh.

Ugyanakkor a tudósok nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy más agyi funkciók is sérülhetnek a kemoterápia során.„Úgy gondoljuk, hogy a beszéd egy rendkívül érzékeny terület, így ezen keresztül lehet az egyéb területeket is vizsgálni. Hiszen nyelvünket minden nap használjuk, ezért hamar észrevesszük, ha nem minden működik megfelelően ezen a területen.” - mondták a kutatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.