A linaklotid nevű, kísérleti stádiumban lévő szer enyhíti a krónikus székrekedést - olvasható a New England Journal of Medicine augusztusi számában megjelent tanulmányban, melyet a szert fejlesztő Ironwood Pharmaceuticals támogatott.
A vizsgálatban, melyet Dr. Anthony J. Lembo és a Harvard Egyetem munkatársai végeztek, 12 hét alatt a résztvevők 21 százalékánál javult a spontán bélmozgás, a placebót kapó csoport 6 százalékával szemben. A szert a résztvevők jól tolerálták, és javította a tüneteket.
A fejlett világ lakosainak 12-19 százaléka szenved krónikus székrekedésben. Az ilyen egyénekben sokkal renyhébb a bélmozgás, ez megnehezíti a béltartalom továbbítását, ami a székelés nehezítettségében nyilvánul meg. Krónikus székrekedésnek akkor nevezzük, amennyiben a tünetek legalább három hónapja fennállnak. Azonban a tanulmányban szereplők közül sokan mér évek óta szenvedtek ebben az állapotban.
A vizsgálat 204 amerikai és kanadai klinikai centrum bevonásával történt, és mintegy 1276 betegre terjedt ki. A résztvevőket véletlenszerűen osztották különböző csoportra: az egyik placebót kapott, a másik napi 145 mikrogramm, a harmadik 290 mikrogramm linaklotid-kezelésben részesült, mintegy 12 héten keresztül. A 145 mikrogrammos adag a betegek 16-21,2 százalékában fokozta a bélmozgást, ugyanakkor a placebó csak 3,3-6 százalékban bizonyult hatásosnak. A szer ugyanakkor csökkentette a hasi kényelmetlenség-érzést is.
A résztvevők 57-65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen folytatná a szer szedését. Sajnos azonban jelentkeztek kedvezőtlen mellékhatások is, például hasmenés (14-16 százalékban), mindazonáltal csak körülbelül 4 százalékban kellett a kezelést felfüggeszteni a beteg kifejezett kérése miatt. Mivel azonban a krónikus székrekedés számos okra vezethető vissza, ezért nem várható a linaklotidtól, hogy mindenkinél hatásos legyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.