Az új eljárás segítséget nyújthat a vesedialízisre szorulóknak éppúgy, mint a szívbeteg gyerekeknek és a koszorúér-rendellenességben szenvedő felnőtteknek. „Az új módszer betegek százezreinek gyógyulási esélyeit javíthatja.” - véli a kutatás vezetője Todd N. McAllister. Az átültetett szövetek segíthetnek az alsó végtagok károsodott érrendszerén is, így azoknak a katonáknak is reményt jelenthetnek, akiknek egyébként sérülésük miatt amputálni kellene a lábukat. Mindemellett a szívbeteg gyerekek kezelésével kapcsolatban is új utakat mutathatnak.
A szövetekből kinyert vérlemezkéket, amelyeket a bőr sejtjeiből állítottak elő, az artériák és a kisebb erek között használták három vesedialízisben résztvevő betegnél. A beültetést követő nyolc hónap során egyik résztvevő esetében sem volt kimutatható immunreakció, a lemezkék a magas nyomást és a dialízissel járó sok tűszúrást is jól viselték.
Korábban, amikor a betegek saját sejtjeiből állítottak elő hasonló anyagokat, azok kevésbé bizonyultak ellenállónak. Az idegen donortól vett sejtek emellett kevesebb költséget igényelnek, és nem kell előtte hónapokig tartó kezeléssel felkészíteni a páciensek szervezetét az eljárásra, így a kutatók reményei szerint hamar elterjedhet a módszer.
A vesedialízis során tapasztalható előnyök mellett az idegen testből származó vérlemezkék használata hamarosan a keringési betegségekben szenvedők esetében is széles körben használatossá válhat. Jelenleg folynak a kísérletek arról, hogyan lehetne hasznosítani őket a láb érrendszerének kezelésekor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.