A ketamin nevű partidrog hosszú távú használata rontja a hólyagműködést, olyan tünetekhez vezethet, mint az inkontinencia és a medencetáji fájdalom - közölték tanulmányukban kínai kutatók. A Journal of Urology című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint a tünetek a szer alkalmazásának elhagyása után még akár egy évig is fennállhatnak. Az állatoknál alkalmazott érzéstelenítő- és altatószert, a ketamint olcsó partidrogként használó emberek hosszabb távú egészségkárosodást kockáztatnak, például vizelettartási nehézségeik jelentkezhetnek - közölték a hongkongi Kínai Egyetem kutatói.
A tanulmány szerzői emlékeztetnek rá, hogy az elmúlt három évben legalább öt olyan jelentés született, amelyekben urológusok a húgyúti szövődményekre figyelmeztetnek a ketamin tartós használatával kapcsolatban. A mostani felmérésbe bevont 66 személy életkora 13 és 25 év között volt. Az eredmények értékelésekor kiderült, hogy a ketamint hetente 3-4 alkalommal használók között jóval gyakoribb volt az alsó húgyutak működési zavara.
A szegények kokainjának is nevezett ketaminport szippantó fiatalok vesefunkciói romlanak, epevezeték-gyulladást kaphatnak, és májkárosodás is fenyegeti őket. Egy korábbi tanulmányban 97 hongkongi droghasználó egészségi állapotát mérték fel: 60 százalékuk depresszióban szenvedett, 31 százalékuk koncentrációs zavarra panaszkodott, 23 százalékuknak pedig a memóriájával volt gond. A ketamint sokszor folyékony állapotban szállítják Kínából Hongkongba, ahol a dílerek szippantható port állítanak elő belőle.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.