Tanuljunk filmből műteni

Mi a kórház és orvos-sorozatok népszerűségének titka, és vajon segítenek-e abban, hogy a nézők jobban odafigyeljenek egészségükre, vagy éppen elmenjenek szűrővizsgálatokra?

Vészhelyzet, Grace Klinika, Dr. House - bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, aki bizonyos estékre, a kedvenc kórház sorozata időpontjára nem tervez programot, vagy éppen rögzíti azt, nehogy lemaradjon akár egyetlen epizódról is. De nem újkeletű a dolog, hiszen a még a negyvenes korosztály is jól emlékszik a Kórház a város szélén csehszlovák filmsorozatra vagy éppen dr. Brinkmannra a Feketeerdő Klinikáról. Mi a kórház és orvos-sorozatok népszerűségének titka, és vajon segítenek-e abban, hogy a nézők jobban odafigyeljenek egészségükre, vagy éppen elmenjenek szűrővizsgálatokra?

A kórházsorozatok egy olyan világot mutatnak be, amelyet nem ismerhetünk közelről, és a helyzet különlegessége, hogy nem is szeretnénk testközelből megismerni. Vonz a műtők csillogó világa, a szirénázó mentőautókkal érkező tömegbaleset sérültjeinek diagnosztizálása, de közben bízunk benne, hogy mi ezt soha nem fogjuk személyesen megismerni, átélni. A naponta több órát műtőben töltő, életeket mentő orvosokat egyfajta misztikum övezi, ugyanakkor tudjuk, hogy a mindennapokban ők is a hétköznapi emberek életét élik: családjuk, párkapcsolatuk van, szeretnek, csalódnak, mint bárki más.

Az orvosok bizonyára sokszor mosolyognak - vagy éppen bosszankodnak - amikor egy-egy epizódban szakmai bakit fedeznek fel, de ez semmit sem von le a laikus nézők szórakoztatásából, hiszen ők számos betegségről, kezelési módról éppen ebben a mesterséges környezetben találkoznak először.

Bizonyosan vannak olyanok, akik a dialízisről, mint vesepótló kezelésről a Vészhelyzet Carter doktora kapcsán találkozott először. A kép persze idilli, Pongrácz főorvos mára már transzplantált beteg, aki élődonoros transzplantációja során lányától kapta új veséjét, Carternél is sikerült a veseátültetés, de ő is túl van már az első dialízis kezelésén.

„A személyesség meghatározó ezekben a sorozatokban, hiszen a figurák szerethetők és már-már családtagok. Lehet velük azonosulni, izgulni a dolgaikért, úgy pletykálni róluk, mint a szomszédról. És észre sem vesszük, hogy közben mennyi új információ szórnak szét a nézők között, és merre irányítják a figyelmüket” - avatott be a szakmai részletekbe Both András, színművész, az RTL Klub hangja és a közelmúltban elindult Nemzeti Vese Program nagykövete.

„Ha azt nézzük, hogy ezek a sorozatok nagyon nézettek és sikeresek lettek a saját közegükben és jónéhány díjat bezsebeltek már, akkor nagy csalás nem lehet bennük. Az emberek hamar elfordulnának, ha kozmetikázott képet látnának. Valódi betegségeket, valódi emberi pillanatokat kell közvetíteniük” - véli András, aki közelebbről is ismeri a kórházak és műtők világát, hiszen két vesetranszplantáció után most ismét teljes életet él.

„Bevallom - talán éppen azért, mert 17 éve dolgozom egy az egészségügy területén működő cégnél - különösen kedvelem a kórházsorozatokat. A sorozatok sokkoló tanulsága, hogy hányféle betegség létezik a világon, ugyanakkor az emberben kialakítanak egy kis „egészséges” hipochondriát: az epizódban éppen körbejárt betegség minden tünetét hajlamosak vagyunk saját magunkon észlelni” - mondta Fazekas Mária, a Nemzeti Vese Program szóvivője.

„Többnyire reális képet alkotnak, hiszen a forgatókönyvírók munkáját segítő szakértők is azokat a betegségeket helyezik előtérbe, amelyek sokakat érinthetnek. A dialízis kifejezés sok laikus számára talán éppen e sorozatokból vált ismertté. Ma Magyarországon minden vesepótlásra szoruló beteg hozzájuthat az életben tartó kezeléshez, és amennyiben a vizsgálatok szerint alkalmas transzplantációra, úgy már csak a megfelelő donorszervet kell megtalálni” - tette hozzá a kommunikációs szakember.

Bár az orvosok többsége időhiány miatt valószínűleg nem nézi a sorozatokat, abban mindenki egyetért, ha ezeknek a sorozatoknak az is eredménye, hogy néhány százalékkal emelkedik a szűrővizsgálatokon megjelenők száma, és így a szakemberek idejében felismerik és kezelni tudják a betegséget, akkor már „megérte”.