Mindazonáltal a dohányzás visszaszorulása következtében nem csökkent a hólyagrákosok aránya. Az Amerikai Urológiai Társaság éves találkozóján, Washingtonban bemutatott vizsgálat során 845 veseműtéten átesett veserákos beteget tanulmányoztak, és a kutatók megállapították, hogy a jelenlegi, és korábbi dohányzás a nemdohányzókhoz viszonyítva mintegy 1,5-1,6-szorosára növeli a daganat kialakulásnak valószínűségét.
A statisztikai elemzés szerint viszont a leszokás tízévente mintegy 9 százalékkal csökkenti a kockázatot. Egy másik vizsgálat szerint viszont annak ellenére, hogy egyre kevesebben dohányoznak, az Egyesült Államokban érdemben nem csökkent a húgyhólyagrák előfordulási aránya.
Ugyanakkor a New York-i Állami Egyetem munkatársainak vizsgálata szerint az 1973-2007 közötti időszakban a tüdőrákosok aránya csökkent.
A kutatók elképzelhetőnek tartják, hogyha csupán a dohányzás számítana, a hólyagrákos betegek aránya csökkenne, azonban valószínűleg a várható kedvező hatást az elmúlt évtizedekben más faktorok ellensúlyozták. A szakértők szerint a bemutatott, az urológia két fontos daganattípusát érintő eredmények igen érdekesek, és szükségesnek tartják a referált tudományos folyóiratokban való publikációt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.