Mást választ az orvos

belgyógyászat
PUBLIKÁLÁS: 2011. április 12. 22:53
Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóirat hétfői számában ismertetett tanulmányban 700 amerikai háziorvost kérdeztek meg a Duke Egyetem kutatói arról, hogy két feltételezett helyzetben milyen kezelést választanának maguknak, illetve mit ajánlanának pácienseiknek.

Egy amerikai felmérés adatai szerint az orvosok jelentős hányada kockázatosabb kezelést választana magának, mint betegének.

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóirat hétfői számában ismertetett tanulmányban 700 amerikai háziorvost kérdeztek meg a Duke Egyetem kutatói arról, hogy két feltételezett helyzetben milyen kezelést választanának maguknak, illetve mit ajánlanának pácienseiknek.

Az egyik helyzet egy hipotetikus bélrák volt, amelynél kétféle operáció között kellett dönteni.

shutterstock_28237814

Az egyik műtét kockázatosabb, nagyobb halálozási aránnyal, a másik után azonban több kellemetlenséggel kell együtt élnie a betegnek, így vastagbélsipollyal és krónikus hasmenéssel. Az orvosok 38 százaléka saját maga számára a kockázatosabb műtétet választotta volna, míg pácienseinek csak az orvosok 25 százaléka ajánlotta volna ugyanezt.

A másik elképzelt szituáció egy influenza volt. Az orvosok 63 százaléka magát nem kezeltette volna, ám a betegeknek csupán 49 százalékuk ajánlotta volna ugyanezt. Ennél a forgatókönyvnél a másik választási lehetőség egy olyan kezelés volt, amely tartós bénulást okozhat szövődményes esetben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.