Az Alzheimer-kór oka a rossz fehérjelebomlás

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2010. december 16. 00:00
A Science tudományos magazinban közölt tanulmány eredménye segít megmagyarázni, miért halmozódnak fel béta-amiloid fehérjeplakkok az Alzheimer-kóros emberek agyában.

Az Alzheimer-kór kialakulásának hátterében az állhat, hogy az agy lassabban távolítja el a káros béta-amiloid fehérjét.

A Science tudományos magazinban közölt tanulmány eredménye segít megmagyarázni, miért halmozódnak fel béta-amiloid fehérjeplakkok az Alzheimer-kóros emberek agyában.

alzheimer_kor5Mint Randall Bateman, a St. Louis-i Washington Egyetem munkatársa, a kutatás egyik résztvevője emlékeztetett rá, a betegséggel érintett emberek agyában a kóros fehérjébőlszázszor vagy akár ezerszer több van, mint az egészséges emberekében.

Béta-amiloidot normális esetben is termel az agy, ezért a kutatók azt vizsgálták, miként halmozódik fel egyeseknél, míg másoknál nem.

Ehhez 12 Alzheimer-kóros és tizenkét egészséges embernél nézték meg, hogy milyen ütemben termelődik agyukban a fehérje, és milyen ütemben szabadul meg tőle szervezetük.

Kiderült, hogy mindkét csoportban ugyanolyan ütemben termelődött a béta-amiloid, ám az Alzheimer-kóros páciensek agya harminc százalékkal lassabban szabadult meg tőle.

neurotranszmitter13

A kutatók számítása szerint ez azt jelentheti, hogy a fehérje felhalmozódása tíz évvel korábban megkezdődhet, mint ahogyan az első tünetek megjelennek.

Úgy vélik, hogy ezen az időtartamon belül egyensúlyba lehetne hozni az agyban a termelődő és távozó fehérje mennyiségét, ezáltal megelőzhetővé válna a kór kialakulása.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.