Az önkéntes munka nemcsak másoknak segít, de saját egészségünknek is jót tesz ? állítja egy friss tanulmány. A szerzők szerint ez jelentősen csökkenti a halálozást, még a más tényezőkre történt korrekciót követően is.
Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy az önkéntesek között alacsonyabb a halálozási arány, azonban ezek az 1920 előtt születetteket vizsgálták és nem korrigáltak a szocioökonómiai helyzetre vagy a krónikus betegségekre. Az önkéntes munkát választó idősebbek valószínűleg egészségesebbek, mint akik nem vállalnak ilyet, ilyen és ehhez hasonló tényezőknek próbált a tanulmány utánajárni.Dr. Sei Lee, a Kalifornia Egyetem és a San Franciscó-i Veteránegészségügyi Központ geriátria docense 6360 65 éven felüli nyugdíjas adatait elemezték, az átlagéletkor 78 év volt, a csoport 60 százaléka pedig nő. A kutatók az önkéntes munkára rákérdeztek, majd különböző egyéb tényezőket is feljegyeztek. A kutatók azt találták, hogy az 1766 önkéntes munkát végző résztvevők 12 százaléka hunyt el időközben, míg a másik csoportban ez az arány 26 százalék volt. Korrekciót követően ez a különbség nem volt ekkora, de még mindig fennállt.
Lee szerint az önkéntes munka jótékony hatásának több komponense van: jobb szociális kapcsolatok, saját képességeinkben való hit, hogy képesek vagyunk valamit véghezvinni ? leszokni a dohányzásról vagy lefogyni. Lee azt javasolja, aki tovább szeretne élni, legyen fizikálisan, mentálisan és szociálisan is aktív.?A társadalmilag elkötelezetteknél magasabb az életminőség és jobb a túlélés? ? magyarázta Dr. Gary Kennedy, a new yorki Montefiore Egészségügyi Központ geriátriai pszichiátriai részlegének igazgatója. ?A tanulmány tudományosan bebizonyította, amit a józan ész is sugall. Az önkéntes munka jó dolog és saját egészségünknek is jót tesz.?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.