Megkoszorúzták a Balatont és kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

PUBLIKÁLÁS: 2024. május 05. 06:30

A Balaton fővárosának is nevezett Keszthelyen a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzták a tavat a jó szezon reményében. Keszthely nem mellesleg visszakerült a tíz legvonzóbb hazai turisztikai célpont közé. A szezon tehát elindult, és rögtön egy rekord is született a tavon.

Forrás: IBCC/likebalaton

Április 21-én vette kezdetét ugyanis a világ legnagyobb pontyfogó versenye a Balaton körül a X. Adventer & fishing International Balaton Carp Cup (IBCC) versenyén, ahol 300 csapat tette próbára horgásztudását, hogy a rendelkezésre álló közel egy hét alatt kifogják, majd egy fotó elkészítését követően visszaengedjék a pontyokat.

A legtöbb kifogott hallal büszkélkedő csapat a Carpsonbaits 2 lett, amely 427.75 kg-nyi fogással zárta a versenyt. Két, 30 kilogramm feletti ponty is horogra akadt.

A legnagyobb halat az Aqvarius Team fogta, amelynek súlya 35.62 kg volt. Ezzel a fogással nemcsak a verseny alatt horogra akadt legnagyobb halat zsebelhette be a csapat, de megdöntötték a balatoni tórekordot is.

Így a Balaton legnagyobb pontyának címét most ez, a verseny alatt Siófokon fogott óriásponty birtokolja.

Forrás: IBCC/likebalaton.hu

"A horgászok csodálatos teljesítményt nyújtottak a változatos időjárás ellenére is. A résztvevők példát mutattak küzdeni akarásból. Végtelen öröm mindannyiunk számára, hogy mindezt egy balatoni pontyrekord koronázhatta meg. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a következő versenyen újabb és újabb rekordok születnek majd. Találkozzunk jövőre ugyanitt, ugyanekkor a XI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán" – mondta Radu Morar a verseny megálmodója, a The Fishing&Hunting csatorna tulajdonosa az esemény zárásaként – írja a likebalaton.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.