Ilyen lett az ország első kutyabarát közparkja a Balaton mellett

közpark
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 30. 13:45

Balatonfüreden, a Lapostelki útnál átadták az ország első, gazdagon felszerelt kutyabarát közparkját. A 6 ezer négyzetméteres szabadidőparkban embert és állatot egyaránt tartalmas kikapcsolódás vár a mindennapokban.

A balatonfüredi az ország első kutyabarát közparkja - illusztráció Forrás: Balatonfüred Honlapja Facebook oldal

Távol a lakóházaktól, de pár perc sétára található a hatezer négyzetméteres, kerítéssel körbevett közpark, ráadásul gyönyörű környezetben, vélekedett Gáspár Ákos önkormányzati képviselő, az Észak-balatoni Ebmentő Egyesület önkéntese. A kutyabarát közparkra nagy igény mutatkozott, régóta tervezték – írja a veol.hu.

A parkban itatót helyeztek el, sok fát elültettek, rendbe tették a zöld területet, gyalogutakat építettek, kiépítették a közvilágítást, a kis testű kutyáknak külön részt alakítottak ki, és ügyességi eszközöket is kihelyeznek majd az ebeknek.

A parkba sport- és fitneszeszközöket is telepítettek, így például pingpongasztalt, gyermekkötélpályát, baba-mama hintát, ivókutat, játszóvárat.

„Célom, hogy a park élettel teljen meg, ezért programokat szervezünk, együttműködve a Balatonfüredi Ebrendészeti Teleppel, hogy együtt hívjuk fel a figyelmet a felelős állattartásra, az örökbefogadás jelentőségére" – hangsúlyozta Gáspár Ákos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.