Új, izgalmas látnivaló nyitotta meg kapuit az Alföldön

Bugac
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 24. 06:30

A most átadott Aranymonostor látogatóközpontban a Bugac határában több mint tíz éve folyó ásatássorozat eredményeként feltárt Árpád-kori monostort és a körülötte elterülő település életét, valamint az ott talált leleteket mutatják be XXI. századi eszközökkel.

Forrás: Aranymonostor Látogatóközpont/Facebook

A látogatóközpont a közeli ásatáson megtalált, több mint 300 arany, illetve aranyozott tárgy miatt kapta az aranymonostor nevet. A kiállítótér íves "aranyfolyosóján" látható kincseket és számos további értékes és titokzatos leletet 800 éven át időkapszulaként őrizte a bugaci puszta homokja.

A látogatóközpontba érkezők valósággal "bele tudnak költözni" abba a 12. századi világba, amelyre a régészek a közelben rátaláltak, és amelyben Magyarország erős gazdasági és kulturális központ szerepét töltötte be. Felpróbálhatják a korabeli öltözetet, megfoghatják a szakrális tárgyakból készült nemes másolatokat. A VR szemüveg által létrehozott virtuális valóságnak köszönhetően valós környezetben sétálhatnak, nézelődhettek a középkori településen pontosan úgy, mintha ott lennétek a helyszínen. Az időutazást egy különleges élményfilm is szolgálja.

A tájba illeszkedő fogadóépület külső megjelenése, építészeti megformálása lapos, kerek, rovátkolt ezüst oldalával a homokban fellelt pénzdarabokat idézi. Formája utal még az egykori kolostorok kerengőire is. Az épület földszintes kialakítása miatt teljesen akadálymentes, a korszerű technológiai és szerkezeti megoldásai következtében pedig energiahatékony.

Az egykori Péterin az 1050-es években indult az élet, minden bizonnyal királyi telepítés következtében. A rendi monostort 1130 és 1140 között alapította a kor kiemelkedő főúri családja, a Becse-Gergely nemzetség. A fontos hadi és kereskedelmi út mentén fekvő stratégiai helység a 12-13. század fordulójára a Duna-Tisza köze szakrális és gazdasági központjává nőtte ki magát. A korszakot tekintve hatalmas kiterjedésű és városias település életének végét az 1241-42. évi tatárjárás okozta. A helyszínen folyamatosan zajló régészeti feltárások tömegesen hozzák felszínre az Árpád-kori Magyarország kiemelkedő gazdagságának, nagyhatalmi státuszának bizonyítékait.

(Forrás: MTI, Aranymonostor Látogatóközpont)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.