Fauszodát alakítanának ki a rakpart mellett, hogy a Duna vizében lehessen strandolni

belvárosi Duna
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 19. 11:00

Különleges ötletet adott be a Valyo, város és a folyó nonprofit szervezet a főváros közösségi költségvetés programjára: épüljön fauszoda Budapesten a rakpartok mellett, ahol biztonsággal lehetne strandolni a jó minőségi Duna vízben.

Bár elsőre talán meredeknek tűnhet az ötlet, Budapest történetében egyáltalán nem ismeretlenek a belvárosi Dunafürdők: a múlt század elején egyszerre kilenc fauszoda állt a Duna-partján, néhány látszik is közülük a fenti fotón. A háborúk elsodorták ezeket, és a vízminőség is leromlott. Mára azonban szerencsére kiépült a csatornahálózat és a korábban szennyező üzemek is megszűntek, írja a szervezet, utalva arra, hogy mára a vízminőség miatt sem kell aggódni.

– érvelnek beadványukban, hozzátéve, hogy sok vidéki településsel ellentétben Budapesten csak a Római-parton használjuk fürdésre a Duna vizét.

Most a Budapest Városháza szakértőin a sor, hogy megviszgálják a javaslatot: az elkövetkező hónapokban kiválasztják a beérkezett ötletek közül az általuk megvalósíthatónak ítélt projekteket, hogy aztán mi, városlakók szavazhassunk a közösségi költségvetés keretében arról, melyeket szeretnénk látni városunkban.

A belvárosi folyóparti strandok egyébként Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendenek. Bécs, Bázel, Berlin, München és sok más nagyváros után Párizs is úszhatóvá teszi a folyóját: az Olimpia hosszú távú úszó számait már a Szajnán rendezik, a játékok után pedig a folyót átadják a nagyközönségnek, ahol négy fauszoda lesz a vízben.

Címlapkép forrása: MTI

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.