Kezdődik a kerékpársáv kialakítása a Nyugati tér és a Jászai Mari tér között

Nyugati tér
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 02. 06:33

November 2-ától indul a Nyugati téren és a Jászai Mari téren a Szent István körúti kerékpársáv kialakítása, a munkálatok várhatóan három hétig tartanak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A Margit híd és a Nyugati tér közötti szakaszon utóbbi irányába pollerekkel, azaz terelőoszlopokkal védett kerékpársávot, más szakaszokon a buszok és a biciklizők közlekedését segítő közös sávokat alakítanak ki. A fejlesztés után a Nyugati tér és a Jászai Mari tér között továbbra is kétszer két forgalmi sáv áll majd az autósok rendelkezésére.

A közösségi költségvetés nyertes projektjeként megvalósuló fejlesztéshez kapcsolódóan a Szent István körúti kerékpársáv létesítése miatt november 2-ától megszűnnek a parkolósávok a Nyugati tér felé vezető oldalon.

A munka első fázisában, várhatóan november 12-éig lezárják a Jászai Mari téren a villamosperon Margit híd felőli végén a két belső sávot, valamint a Nyugati térnél a Váci útra balra kanyarodó külső sávot. Ebben az időszakban festik fel a hosszanti burkolati jeleket, ezzel párhuzamosan megkezdődik a Jászai Mari térnél, a Hollán Ernő utcánál és a Szemere utcánál a jelzőlámpák beállítása. A Jászai Mari téri villamosperon Margit híd felőli vége átépül, a meglévő gyalogos-átkelőhely mellett új kerékpáros átvezetés létesül.

A teljes kivitelezés várhatóan három hét alatt készül el, a munkakezdést és a befejezés időpontját azonban az időjárási körülmények is befolyásolhatják - olvasható a BKK közleményében.

A borítókép forrása: Shutterstock/Mistervlad

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.