Megvan a magyarázat, miért törték le a Margit híd kőkeresztjeit

korona kőkereszt
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 30. 06:33

Ismét kereszteket törtek le a Margit hídon található koronákról – hívta fel a Magyar Nemzet figyelmét egy olvasójuk. A vandálok több, a Pest felé vezető oldalon lévő Szent Korona kőkeresztjét rongálták meg.

Ki tudja, egyeseket miért ingerli a korona keresztje - nem ez az első eset, hogy némelyik domborművet megfosztották a díszétől Forrás: Magyar nemzet

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen indított eljárást, akik 2023. augusztus 24-én 23 óra és augusztus 25-én 3 óra között a Margit híd északi oldalán letörtek hat kőkeresztet. A térfigyelő kamerák felvételei alapján keresett három férfi augusztus 28-án este önként bement a kapitányságra. Egy 20 és egy 21 éves férfit rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt, harmadik társukat tanúként hallgatták ki. A két gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte, a motiváció nélküli rongálást ittasságukkal magyarázták – olvasható a police.hu-n.

Nem ez az első eset, hogy egyesek ebben lelik örömüket: 2021 januárjában egy férfi és egy nő törte le a Margit hídon lévő Szent Korona kőkeresztjét. Az esetet a köztéri kamera is rögzítette. Miután a BRFK közzétette a bűncselekményt rögzítő felvételeket, az elkövetők feladták magukat.

2019-ben egy 22 éves nő rúgta le a keresztet a Szent Koronát ábrázoló kőszoborról a Margit hídon. A történtek után a nyomozók a fiatal nőt garázdaság vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki – írja a Magyar Nemzet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.