Színes, horgolt ruhákba öltöztették Budapest villanyoszlopait

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 23. 13:34
Sok járókelő elmosolyodik Buda egyik legforgalmasabb kereszteződésénél, mikor elhalad a Széna téren felöltöztetett villanypózna mellett. A kézműves alkotáson megjelenik egy alaposan kidolgozott virágoskert, egy cica, illetve a kerületre jellemző motívumok is. 
Forrás: Lakáskultúra

A Mammut bevásárlóközpontnál színesíti az utcaképet Párinczki Jutka, Mecséri Júlia és Csomós Rita azaz a Fonalgerilla trió munkája. A kézműves csapat hosszú-hosszú órákon keresztül kézzel horgolt takarót az egyik villanyoszlopra, hogy egy pillanatra feldobják és kizökkentsék városban utazókat a hétköznapjaikból. Bár az alkotás még tavaly készült, de mostanra kiderült, hogy a mű nagyon is időtálló!

Vidám foltok a nagyvárosban

A hölgyeknek nem ez volt az első munkájuk, már több kerületben, városban öltöztették színesbe a villanypóznákat.

"Pont ez a célunk és ezért töltünk sok-sok időt ezeknek a megalkotására, hogy a szürke várost egy kicsit színessé és vidámmá varázsoljuk és örülünk ha tetszik az arra járóknak. Az év elején a felújított Bakáts téren is feldíszítettünk 4 oszlopot és ott is nagy sikert aratott és nagyon szeretik"nyilatkozták az alkotók a Lakáskultúra oldalán.

Forrás: Lakáskultúra

A Széna téri alkotáson megjelennek a kerület sajátos motívumai, hogy a horgolt csoda jobban kötődjön a városhoz. Ilyen például az alul lévő virágoskert és a cica. De ezeken kívül találunk még rajta felhőt és sok-sok virágot is.

A különleges motívumok mosolyt csalnak a járókelők arcára Forrás: Lakáskultúra

Sokan aggódtak amiatt, hogy az utca mellett hamar be fog piszkolódni a kézműves horgolt alkotás, de szerencsére még egy év elteltével is szépen átjönnek a színek. Látszik, hogy mindenki örül neki és nagyon vigyáznak rá! Mivel ma már csak nagyon kevesen horgolnak és kötnek, így a látvány nem csak különleges, de egyben a kézzel készített alkotások dicsőségét is hirdeti.

Bővebben a horgolt csodákba öltöztetett villanyoszlopokról a Lakáskultúra oldalán olvashattok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.