A héten már a gyalogosok is birtokba vehetik a megújult Lánchidat

lánchíd felújítás
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 01. 11:35

Augusztus 4-én, pénteken megnyílnak a Lánchíd két oldalán végigfutó járdák a gyalogosok előtt, jelentette be Budapest főpolgármestere Facebook-oldalán. Hozzátette: a híd felújítása másfél hónappal a határidő előtt, költségkereten belül készült el. Az átadás egyúttal a híd szerkezeti és műemléki rekonstrukciójának végét is jelenti, írja.

Lánchíd Forrás: Krivinis/Shutterstock

A Lánchíd felújítási munkálatai 2021 júniusában kezdődtek meg, a megújult útpályát tavaly decemberben nyitották meg a BKK járatai, a taxik, a motorok, a kerékpárral, rollerrel, valamint a megkülönböztető jelzést használó járművekkel közlekedők előtt. A főpolgármester idén júniusban jelentette be, hogy a híd autómentes marad, azaz a jövőben is csak az említett járművek használhatják.

A Lánchíd felújításához kapcsolódóan a környéket is átalakítanák, a látványtervekről itt írtunk. A munkálatok közben a híd díszes kandeláberei is megújultak, egy részüket rekonstruálni kellett, így számos leszerelt darab feleslegessé vált. Ezeket aukcióra bocsátják, múezumokba kerülnek, és Prága is kért belőlük egy darabot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.