Új rekord született: Magyar lány fogta ki Európa legnagyobb tokhalát

európai rekord
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 04. 12:24

Egy egri lány, Lubai Nikolett döntötte meg az új európai pecarekordot: Elmondása szerint sokkot kapott, mikor egy közel 35 kilós és 130 centiméter hosszú lapátorrú tokhal akadt a horgára a Maconkai-víztározó Rekord taván – írja a Life.hu

Nikolett két éve horgászik, új hobbiját, párja, Joci szerettette meg vele, és azóta is gyakran járnak együtt pecázni. Legutóbb egy 4 napos horgásztúrára indultak, ahol eleinte a lánynak nem nagyon akadt semmi a horogra, ám a második nap igazi meglepetés érte: "6 óra előtt éreztem egy erőteljes kapást az egyik botomon, majd akasztást követően a hal megiramodott teljes lendülettel. Amint megállt egy pillanatra és tekerni kezdtem az orsón, éreztem, hogy jó súlyú hal lesz. Körülbelül 25 perces fárasztás vette kezdetét, a hal közben egyszer a vízből is kiugrott. Ekkor már tokra gyanakodtunk, ami mindig nehéz fárasztást jelent, elemi erővel tudnak húzni ezek a halak" – mondta Nikolett.

Először egy tokhalra gyanakodtak; de hogy lapátorrú lesz, arra nem számítottak, mivel ezek a planktonevők ritkábban kerülnek horogra, és kifejezetten nehéz rájuk horgászni.

Kis híján sokkot kaptak, amikor meglátták, hogy egy olyan kapitális uszonyos akadt Nikolett horgára, ami a testsúlyának felénél is többet nyom.

Az óriás halat hamar sikerült beemelni a bölcsőbe. A halőrök lemérték, hitelesítették a súlyát, hosszát, és a kerületét; ekkor derült ki, hogy egy 130 centiméter hosszú, 34,45 kilós példányról van szó. A tavalyi rekorder ebből a fajból 31 kilót nyomott, így a mérés után rögtön kiderült, hogy Nikolett ezzel most megdöntötte az országos rekordot.

Új európai rekord is született, de erről csak napokkal később értesültek, amikor frissítették a statisztikákat.

Az egri horgászlányt elárulta, hogy a hivatalos mérlegelést és fotót követően a halat természetesen visszaengedték a vízbe.

(Borítófotó: Shutterstock/Ndab Creativity - illusztráció)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.