Közeleg az év legnagyobb csillaghullása, kezdődnek a csillagászati programok

programok
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 03. 10:00

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű országos programsorozatot, amelynek során augusztus 3. és 13. között csaknem 150 csillagászati program várja az érdeklődőket országszerte több mint 70 helyszínen - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel.

Augusztusban látványos csillaghullásban lehet részünk Forrás: Facebook/Egy hét a csillagok alatt

Az eseménysorozat az augusztusi csillaghullás időszakában kicsiknek és nagyoknak egyaránt látványos és izgalmas kalandokat kínál,

a programok között távcsöves bemutatók, csillagászati előadások és hullócsillaglesek is szerepelnek. A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét.

A szervezők közleménye szerint az évek során már 11 naposra bővült kampány ideje alatt megfigyelhető lesz például a Szaturnusz gyűrűrendszere, a nyári égbolt nebulái és csillaghalmazai, a fogyó Hold mellett pedig kiválóak lesznek a körülmények arra, hogy "elcsípjük" a Perseidák meteorraj tagjait.

A Perseidák maximuma augusztus 12-re esik, amikor - ideális körülmények mellett - akár tucatnyi hullócsillagot is meg lehet majd figyelni az égbolton.

Országszerte több helyen is izgalmas programokkal várják az érdeklődőket Forrás: Facebook/Egy hét a csillagok alatt

A programsorozat budapesti támogató intézménye, a Svábhegyi Csillagvizsgáló különleges Csillagkapu eseménnyel készül az augusztus 12-i csillaghullásra, ahová ezúttal nincs létszámkorlát, már 17:00-tól várják az érdeklődőket. A programsorozatról részletes információ olvasható az esemény, valamint a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.