A Mesterségek ünnepe sűrítve, teljes horizonton vonultatja fel mindazt az örökséget, amelyre büszkék lehetünk. A forgatag mára viszonyítási ponttá vált, és a kezdetektől államalapító Szent István király ünnepéhez kapcsolódik - írták az MTI összefoglalójában.
Az idei rendezvény kiemelt témája a parasztkonyha kelléktára, míves használati eszközei, a díszvendég pedig Csehország "magyar szívhez és ízléshez közel álló" népművészete. Terezie Radomerská, Prága I. kerületének polgármestere elmondta: annak ellenére, hogy a Mesterségek ünnepe a helyi, magyar hagyományokra támaszkodik, nagyon jó hírnek örvend hazájában is; ennek köszönhetően vannak itt résztvevők Csehországból, Morvaországból és Sziléziából is.
A csehek számára a magyarok egy vidám nép, jó borral, paprikás ételekkel, egy büszke, lovas nemzet, a nyelv miatt azonban Magyarország sejtelmes és érthetetlen ország is - jegyezte meg a polgármester. Beszámolója szerint Prágában is próbálkoznak a Mesterségek ünnepéhez hasonló rendezvényekkel, amelyeken a helyi mesterek, hagyományőrzők találkozhatnak. Hiszen a hagyományok, a kézművesség azok a gyökerek, amelyek megtartanak egy nemzetet.
37 éve csodaszámba ment, amikor a szövetség elindította a Mesterségek ünnepét a budai Várban, Szent István király ünnepéhez kapcsolódva.
A fő cél azóta is a hitelesség fenntartása, hiszen a hagyomány sosem volt statikus, mindig reagált az adott korra. Mára a népművészet elkezdte visszanyerni az őt megillető rangot, de igazi értéket csak a stílus tisztasága őrizhet meg.
A rendezvény mintegy ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetjük meg, és csaknem száz látványműhelyben próbálhatjuk ki a mesterségeket a budai Várban, egészen vasárnap estig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.