Hétvégére bezöldül Gyula belvárosa

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 08. 16:20

Hétvégén ismét megrendezik a Gyulai Virágok Fesztiválját, amelyen hatvan kiállító mutatja be különleges növényeit, kertészethez kapcsolódó termékeit - adta hírül az MTI.

Virágos programok, koncertek és táncos bemutatók is lesznek Forrás: Facebook/GYULA a történelmi fürdőváros visitgyula.com

Szászné Várkonyi Adrienn, a város főkertésze elmondta, a kiállítók tíz százaléka először jön el a programra. A legtöbben egynyári virágokat kínálnak, de évelő növényekből, faiskolák termékeiből ugyancsak választhatnak a látogatók, sőt, újdonságként egy gazdabolt is jelen lesz.

A szokásoknak megfelelően ezúttal is jelen lesz egy-egy terület specialistája: így tavirózsákkal, rovarevő növényekkel, kaktuszokkal, pozsgásokkal, mediterrán növényekkel és azok szakértőivel is találkozhatnak a látogatók.

Idén is lesznek kiegészítő programok. A gyerekeknek kiírt Az én virágos kertem rajpályázatra beérkezett alkotásokból kiállítás nyílik a művelődési központ árkádjai alatt. Ebben az évben is megtartják a virágkötészeti versenyt, és lesz bonsaibemutató is.

A színpadi programok között lesz mazsorettbemutató, koncertezik a Körös Kvintett, a Gyulai Erkel Ferenc Gyermek fúvószenekar, lesz néptánc és modern tánc, szombaton pedig két nagy koncert is: fellép a Dirty Slippers, este pedig Deák Bill Gyula. Egésznapos kísérő rendezvényként kézműves játszóház várja a legkisebbeket.

Az ingyenesen látogatható fesztiválnak lesz vendégtelepülése is, ezúttal Sátoraljaújhelyt ismerhetik meg a látogatók, egyebek mellett bemutatkoznak a település borászai és borkóstoló is lesz. A részletes programkínálat megtalálható a www.gyulakult.hu oldalon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.