A szentmisén mindenki részt vehet előzetes regisztrálás nélkül. Akik a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kapnak helyet, a környező utcákban, kivetítőről nézve követhetik nyomon a szentmise pillanatait.
A szervezők azt javasolják a résztvevőknek, hogy gyalog vagy tömegközlekedéssel érkezzenek, tekintettel arra, hogy parkolni a környéken nem lehet. Arról, hogy mit szabad és mit nem lehet bevinni a területre, a tegnapi nap részletesen írtunk, de azt ismét kiemelnénk, hogy akinek szüksége van rá, ne hagyja otthon az összecsukható, kisméretű zarándokszékét.
A Kossuth téri szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel. Ferenc pápa és a vatikáni delegáció repülőgépe a hivatalos búcsúztatást követően, vasárnap késő délután indul vissza Budapestről Rómába.
Ferenc pápa apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban a vasárnapi események is élőben lesznek láthatók, hallhatók. De a HírTV-n is végig követhetjük a pápalátogatás minen mozzanatát és részletét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.