Szerető otthonra talált a "Balassagyarmati Rém"

róka
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 28. 13:33
Kurunczi Norbert rókasuttogó arra tette fel az életét, hogy megmentse a bajba jutott állatokat. Így került hozzá február közepén a sokak által ismert "Balassagyarmati Rém" is, aki azóta rendkívül jól érzi magát a balatonőszödi menhelyen. 
Rém február óta biztonságban van Norbertnél Forrás: Facebook/Rókales

Kurunczi Norbert még 2008-ban költözött Budapestről Balatonőszödre, ahol eleinte macskákat etetett és mentett, majd egyszer az egyik cicához csatlakozott egy róka is, akit szintén elkezdett etetni és végül szoros kapcsolatot kötöttek egymással. A férfi ebben az időszakban köteleződött el teljesen a vörösbundások mellett, s fejébe vette, hogy mindent szeretne megtenni azért, hogy rókákat mentsen – mondta a NOOL.hu-nak.

A férfi azt mondja, hogy fordulatos életében ők a csodák, és az célja, hogy felhívja az emberek figyelmét, hogy ember és róka békében élhet egymás mellett.

Azt szeretné elérni, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy a rókáknak szerepük van az állatvilágban, és nem kell elpusztítani őket. Elmondta, hogy a rókák irtásában sajnos Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye különösképp érintett, s reméli, hogy a jövőben ez változhat. Ezért is hozta létre "Rókales" nevű Facebook és TikTok oldalát, melyeken rendszeresen publikál videókat a rókákról.

Ember és róka békében élhet egymás mellett. Forrás: Facebook/Rókales

Bejegyzéseivel igyekszik rácáfolni arra a közhiedelemre, miszerint a rókák ravasz és rettegett lények, akik baromfikat öldösnek, valamint akár az emberre is veszélyesek. A közösségi oldalán egy felhívást is közzétett, miszerint ha bárhol Magyarország területén belül róka bejut egy baromfiudvarba, és ott kárt okoz, akkor ő személyesen megtéríti a kárt, feltéve, ha a rókát becsapdázzák, nem esik baja és élve megkapja az állatot.

Rémmel az élet

A nagyjából 1 éves "Balassagyarmati Rém" névre keresztelt vörösbundásról Norbert elárulta, hogy egy végtelenül játékos és simulékony állat. Rém szereti, ha Norbert a füle tövét vakargatja, és kiderült, hogy jelenlegi helyéről hamarosan átkerül a nagyobb kifutóra is.

"Nem szeretném őt megszelídíteni. Ő emberek között élt és szokott, nem szeretném, hogy baja legyen, épp ezért egy ideig még nem tervezem szabadon engedni, mert félek, hogy barátságossága a vadászok irányába is megnyilvánulna, s könnyen a vesztét okozná." – mondta Norbert a NOOL-nak.

. A "rókasuttogó" többnyire saját költségből valósította meg a menhelyet, hogy az tökéletes menedéket nyújthasson az odakerülő rókáknak. A balatonöszödi menhely jelenleg is épül és folyamatosan bővül. Norbert legnagyobb álma, hogy létrejöhessen hazánkban egy hivatalos, rókamentésért felelős menhely, egy rezervátum, ahol a beteg, vagy sérült rókák segítséget kaphatnak.

Kurunczi Norbert és rókái kalandjairól bővebben a NOOL oldalán olvashatsz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.