5+1 látnivaló, amit nem hagyhatsz ki, ha Kecskeméten jársz

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 08. 08:03
A Budapesttől mindössze 87 km-re fekvő Kecskemétről sokan nem is gondolnák, hogy a város irodalmi és kulturális hagyományai ezer szállal kötődnek a magyar kultúra egészéhez. Az egymáshoz közel álló templomok miatt gyakran emlegetik a tornyok városaként is. Kecskemét számos látnivalóban és érdekes programokban bővelkedik, mi most elhoztuk a legjobbakat, melyek abszolút ideálisak egy hétvégi kiruccanáshoz. 

Érdekességek Kecskemétről

  • A földrajzi nevek etimológusa szerint a szó eredeti alakja "Kecskemed" lehetett, amiből a med utótag száraz medret, vagy kiszáradó eret jelentett, más nyelvészek szerint a "mét" pedig járást, menetet jelent. A kecske pedig onnan jött, hogy a 13. században Szent Miklós püspök a legrégibb helybéli templomnak – a megtérített új híveknek – tenyésztésre kecskét ajándékozott.
  • Kecskemét főleg a németek és hollandok körében népszerű turisztikai célpont. Rengeteg érdeklődőt vonz a város melletti katonai repülőtéren kétévente megrendezett Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap.
  • Míg a 2000-es évek elején a városban 48 vendéglátóipari egység volt bejegyezve, addig napjainkban 208 egységgel büszkélkedhet a Bács-Kiskun megyei székhely.
Kecskemét belvárosa Forrás: Shutterstock/Andocs

És akkor most lássuk a legnépszerűbb látnivalókat:

1. Kecskeméti Vadaskert

A Kecskeméti Vadaskert területileg hazánk egyik legkisebb állatkertje, ahol kezdetben csak helyi vadakat és magyar háziállatokat mutattak be a közönségnek. Mára a régió egyik legszórakoztatóbb létesítményeként funkcionál.

A vadaskertben látványetetéseket is rendeznek Forrás: Facebook/Kecskeméti Vadaskert/ArtPhotoSzeged/Szabo David

A vadaspark az évek alatt számos fejlesztésen ment keresztül, így a látogatók az állatok megtekintése mellett állandó programokon is részt vehetnek. A tigrisház, a medveház, a majomház és az oroszlánház is igazán hangulatos, és felejthetetlen élményt nyújt, és ideköltözött az I.Vadászati Világkiállítás jelképe, a dámszarvas szobor is.

2. Kecskeméti Katona József Múzeum- Cifrapalota Kiállítóhelye

Az egykor üzleteknek, lakásoknak és egy kereskedelmi kaszinónak helyet adó szecessziós épület 1983 óta működik múzeumként, és a Kecskeméti Katona József Múzeum történeti, néprajzi, régészeti, képzőművészeti kiállításainak ad helyet. Az épület könnyen felismerhető színes majolika díszítéséről és magas tetőjéről, a belső díszítése már visszafogottabb, s elsősorban az ovális alaprajzú Pávás teremre összpontosul. A Cifrapalota kerámiadíszei a pécsi Zsolnay gyárban készültek.

A Cifrapalota ma múzeumként működik Forrás: Facebook/ Cifrapalota

3. Kecskeméti Planetárium

A csillagos égbolt színházában a látogatók megismerkedhetnek a bolygókkal, csillagokkal, csillagképekkel, tájékozódhatnak a csillagászat és az űrkutatás legújabb eredményeiről, de akár egy rendkívül látványos lézershow-ban is gyönyörködhetnek.

A Planetáriumban látványos lézershow-t is láthatunk Forrás: Facebook/Kecskeméti Planetárium

A legendás planetáriumi vetítő tökéletes mását vetíti ki a csillagos égboltnak, mintha az igazit szemlélnénk, sőt fel is lehet gyorsítani vele az időt, láthatóvá téve az égbolt mozgásait, így pillanatok alatt elutazhatunk vele az Északi Sarkra, vagy Egyenlítőre. A planetárium előadásai ide kattintva elérhetők, melyekre előzetes bejelentkezés szükséges.

4. Kecskeméti Arborétum

A 62 hektáros területen a természetjárók különféle gyűjteményeket tekinthetnek meg, ahol növényföldrajzi, növényrendszertani és más egyéb szempontok szerint csoportosítva helyezkednek el a növények. A belső gyűjteményen részben megközelítőleg 1000 féle dísznövény és kertészeti változat látható, melyet egy véderdősáv vesz körül. A tanösvény hasznos információkat ad a talajtípusokról, gombákról, lepkékről, madarakról, sőt a sportolók számára egy tornapálya is kialakításra került.

Az Arborétum őszi színekben pompázik Forrás: Facebook/Kecskeméti Arborétum - KEFAG Zrt.

5. Birizdokart Gokart Stadion

Az adrenalinfüggőknek kedvez a több, mint 1 kilométer hosszú gokart pálya, ahol egy időben akár 20 gokart is versenyezhet. Az óriási gépparknak, a kanyargós pályának, a modern beléptető és időmérő rendszernek, továbbá a pálya mellett egy minden igényt kielégítő szabadidőközpontnak köszönhetően a kecskeméti gokart-komplexum nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek számít.

A kihívásokkal teli pályán egyszerre többen is versenyezhetnek Forrás: Gáll Franciska/Travelo

A 25 darab hagyományos gokart mellett, 4 darab kétszemélyes gokart is bérelhető, így a legkisebbek is megtapasztalhatják a száguldás örömét. Bővebb infók és a foglalás ide kattintva érhető el.

+1 Zwack Pálinka Manufaktúra

Az ízletes magyar barackpálinka a világ több táján is ismert és kedvelt rövidital. A kecskeméti Fütyülős barackpálinkát azonban csak a 20. században, az 1930-as évek közepén készítette el a Zwack család. A manufaktúra pálinkafőzdéje egy 20. századi épületben kapott helyet, amely mára már ipartörténeti emléknek számít.

A manufaktúrában a látogatók betekintést nyerhetek a pálinkakészítés folyamatába Forrás: Facebook/Zwack Pálinka Manufaktúra és Múzeum

A manufaktúrában a látogatók betekinthetnek a legkorszerűbb gyümölcspárlat fermentációs és desztillációs procedúrába, és a palackozás folyamatába, a végén pedig kóstolót is kaphatnak. Látogatásra csak munkanapokon, kifejezetten csoportokban van lehetőség, melyhez előzetes bejelentkezés szükséges.

(Forrás: szallas.hu, wikipedia.org, kecskemet.hu)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.