Szenzációs lelet: Több mint 400 éves ágyút találtak az Egri várban

lelet
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 10. 10:57

Egy bronzból öntött ostromágyú került elő az Egri vár legmagasabb pontján, a délkeleti ágyúdombon a helyreállításokhoz kapcsolódó régészeti kutatás során – olvasható a vár Facebook oldalán.

A kőfallal körülvett, több mint 10 méter magas mesterséges dombot a 19. század óta Szép bástyának is nevezik. Eredeti formájában 1542 után kezdték építeni a belső vár délkeleti sarkán, a külső várba vezető Setét kapu mellett. Az 1552-es ostromra felsorakoztatott török faltörő ütegek romboló tüzére válaszul többek között erről a dombról szólaltak meg a védők ágyúi. Tinódinak az Egri vár viadaláról szóló énekéből tudjuk, hogy az ágyúdomb tetején palánkot és földdel töltött kasokat helyeztek el.

Az ágyúcső a Rákóczi-szabadságharc idején zajló harcok során kerülhetett a földbe. Forrás: Facebook/Egri vár/Dobo Istvan Varmuzeum

Az 1560-as években az ágyúdombot többször javították és magasították, illetve külső rézsűjét kettős cölöppalánkkal erősítették meg. Utolsó, immár kőből épített körítőfalakkal történő átépítése a török uralom idejére tehető. Evlia Cselebi török utazó emlékiratai szerint az ágyúdomb Musztafa pasa (1636-38) idején épült, mely

Ezek egyike lehetett a most előkerült, körülbelül 2,-3 tonna súlyú ágyú, melynek csőhossza több mint 3 méter, kalibere (vagyis a csőfurat átmérője) 17 cm. Az ágyú mellett összesen 19 darab tömör vas ágyúgolyót sikerült feltárni, melyek egyenként 15-16 kg-ot nyomnak. Eger vára 1687-ben felszabadult az oszmán uralom alól. A várban berendezkedő keresztény hadak 1690-ben is leltárba vették az itt talált ágyúkat. Az ebben említett „30 fontos török ágyú, amelynek vége szétrepedt, s ezért újból öntendő" az, ami most előkerült.

A bronzból öntött ostromágyú a vár legmagasabb pontján Forrás: Facebook/Egri vár/Dobo Istvan Varmuzeum

A cső a Rákóczi-szabadságharc idején zajló harcok során kerülhetett a földbe. A több, mint 400 éves ágyú felfedezése azért igazi szenzáció, mert teljes ágyúcsövek ritkán és csak kivételes szerencsével őrződnek meg. Emellett ez az ágyú hírmondója a vár izgalmas történetének: feltehetően látta Eger tragikus elestét (1596), a török kiűzését (1687), majd Rákóczi fejedelem ünnepélyes egri bevonulását (1705).

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.