Már látogatható Siófok illatozó Rózsakertje

Siófok
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 19. 16:47

A főszezonra átadták Siófok megújult, gyönyörű Rózsakertjét ahol több, mint 6000 tő rózsa illatosítja be a parkot, a parton pedig egy vízalagúttal kibővített szökőkút várja a látogatókat. A siófoki Hajóállomás mellett fekvő Rózsakert és az onnan induló parti sétány a helyi lakosok és a Siófokra látogató vendégek kedvelt parkja.

Forrás: Siófok Város Önkormányzata

A ma is látható Rózsakertet az 1930-as évek elején alakították ki, melynek mostani, több lépcsőben történő felújítását a tavalyi évben kezdte meg Siófok Város Önkormányzata saját forrásból.

A parti sétány a tavalyi évben a nyári szezonra megújult, ekkor elkészült a térkőlapokkal burkolt sétányrész, mely a Rózsakertet a Porecs térrel köti össze. A körülbelül 4 m széles és közel 400 méter hosszú sétány 17 új közvilágítási kandeláberrel, padokkal és hulladékgyűjtőkkel egészült ki. Az elkészült területen az idelátogatókat ingyenes wifi hálózat fogadja.

A tavaly elkészült sétány után idén tovább folytatódott a Rózsakert megújítása. A II - III. ütem ideje alatt megújult a park rózsalugasos része, ide egy korabeli rózsakert került. A Rózsaligetben a régi pergolát felújították és további új, modern rózsafuttató pergolákat is elhelyeztek. A kivitelezés során zöld növények, új gyepszőnyeg és rezisztens fajtájú rózsák, valamint egynyári virágok leltek otthonra a kertben - olvasható a sajtóközleményben.

Forrás: Siófok Város Önkormányzata

A parkba közel 11.000 db növényt ültettek, melyek közül 6.000 tő rózsa, közülük 70 féle rózsafajtában lehet gyönyörködni és a park további különlegessége a 6 db mocsárciprus fa. A kertben automata öntözőrendszer gondoskodik a növények megfelelő vízfelvételéről, a belső sétányrendszerben pedig egy kb. 500 m2-es központi szökőkúttér várja a látogatókat, különböző módon táncoló vízsugarakkal.

A Rózsakert a 2022-es nyári főszezonban már méltó, modern pompában várja a turistákat és a város lakosait.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.