A Balaton nyugati felében több helyről jeleztek algásodást az elmúlt napokban, de hétfő kora délutánra elfújta a szél a vízfelszínen lebegő algákat. Vörös Lajos, a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) szakembere szerint hétfő délelőtt még észlelték az algákat.
Mióta a tó vizének hőmérséklete 20 Celsius fok fölé emelkedett, megjelentek a nyári időszakra jellemző kékalgák és fecskemoszatok.
Június elejétől folyamatosan emelkedik a víz a-klorofill koncentrációja, ami a benne lévő algák tömegét mutatja. A fürdővízben megengedhető a-klorofill koncentráció Magyarországon 50, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elvárásai szerint 75 mikrogramm literenként. Az algásodást mutató balatoni helyekről vett vízmintákban hétfőn 26 ?g/L a-klorofill koncentrációt mértek, ami bőven alatta marad a megengedett értéknek - közölte a kutató.
Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke hétfőn arról számolt be az MTI-nek, hogy a Balaton nyugati felében, Badacsonytól Fonyódig kezdetben szórványosan, majd vasárnap délutántól szinte mindenhonnan jeleztek algásodást. A problémáról beszámolt az illetékeseknek, tájékoztatást kérve az algásodás mértékéről, az esetleges alga-toxin megjelenéséről és útmutatást arról, mi a teendő a következő forró napokon a tóparti strandokon, ha elszaporodik az alga.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.