Bolygómaraton: Ezen az egyetlen hajnalon áll majd együtt a Naprendszer összes bolygója

együttállás
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 07. 12:02

Egészen különleges alkalomra nyílik lehetőség június 25-én szombat hajnalban: a Naprendszer összes bolygója felsorakozik az égen, egyetlen hosszú égi együttállást alkotva – olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook eseményében.

A bolygók szabadszemmel és távcsővel is jól láthatók lesznek Forrás: Shutterstock/vchal

Ezen a napon lehetőség lesz gyönyörködni ebben a ritka égi jelenségben a Svábhegyi Csillagvizsgáló főépületének tetőteraszán. A csodálatos szabadszemes és kézitávcsöves látványon túl nagy távcsövekkel is látható lesz minden egyes bolygó. A pirkadó égen az ekliptika síkján lazán felfűzve szépen sorban kelnek majd fel a bolygók: A sort a Szaturnusz hajnali levegőben hullámzó gyűrűje kezdi, majd távcsővégre kerül a Neptunusz halvány sötétkék korongja is. Ezután következnek a Jupiter fodros felhősávjai, és a Mars nagyon apró, de fényes vörösben táncoló koronggal kápráztatja el a látogatókat.

A legnagyobb kihívás az Uránusz földöntúli, kékeszöldes apró korongjának megtalálása lesz.

Igazi felüdülést nyújt a kráterekkel szabdalt peremű hatalmas Hold sarlója. Majd a fényesen ragyogó Vénusz következik a már világosodó égen, és végül megfigyelhető lesz a Naphoz már nagyon közeli Merkúr is.

Az összes bolygó egyszerre lesz látható - illusztráció Forrás: Pixabay/BlenderTimer

A hajnali távcsövezés napkeltéig tart, mobiltelefonnal és kézitávcsövekkel emlékként fotót is lehet készíteni a felejthetetlen bolgyóegyüttállásról!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.