Megdőlt a tórekord az Etyek és Alcsútdoboz között található Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőparkban, ahol idén már kétszer is kifogták Legendát, a gyönyörű fekete amurt – olvasható a Pecaverzum oldalán.
A mutatós fekete amur tavaly "csak" 21,6 kilogramm volt, mikor a horgásztó egyik tulajdonosa, Vogel András életében negyedik alkalommal kifogta; most azonban felkapott magára 3 kilót és megdöntötte az akkori tórekordját.
A horgásztó és pihenőpark közösségi oldalának tájékoztatása szerint Legenda idén is partra került, ráadásul már kétszer is, és mindkétszer még nagyobb tömeggel, így új tórekordot állított be. Mikor május 10-én egy horgász kifogta, akkor 23,70 kilogramm volt a tömege. Nem telt el két hét, és Legenda újra kikukkantott a vízből. Május 21-én az amur egy tejsavas, édeskés, tintahalas bojlira csábult el, és a gyors mérlegelés után derült ki, hogy ismét nőtt, ekkor a mérleg már 24,6 kilogrammot mutatott. Az új csúcsot elérő horgász a születésnapján halászta ki Legendát, így számára is örökké emlékezetes marad ez a pillanat.
A pihenőpark tavában több különleges hal is él, tavaly telepítettek bele például aranyamurt és xantorisztikus harcsát is. A tó tulajdonosaiból álló csapat két díjat is bezsebelt a VIII. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán (IBCC). Övék lett a legnagyobb halért járó díj és a Top 5 hal versenyét is megnyerték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.