A FlixBus tovább bővíti hálózatát Magyarországon. Budapestről jelenleg több mint tíz országba indulnak közvetlen buszok, májustól viszont már az ország további nyolc városából is. Sopronból most először indulnak zöld távolsági buszok – írja a turizmus.com.
Budapest mellett az elmúlt években több magyar város is a FlixBus hálózatának részévé vált. Siófokról a legszélesebb a kínálat: a balatoni megálló hét országgal, többek közt Németországgal, Olaszországgal, illetve Horvátországgal van összeköttetésben.
Győrből hat országba, a szomszédos Ausztria és Szlovákia mellett Lengyelországba és Franciaországba is indulnak buszok.
Szegedről is évek óta szállít utasokat a zöld mobilitási cég, idén tavasszal már öt országba, például Csehországba és Romániába. Nyíregyháza a Magyarországot Kárpátaljával összekötő buszok megállója, a FlixBus jelenleg is biztosít szolgáltatást ezen az útirányon.
Sopron teljesen újonnan került fel a FlixBus térképére idén tavasszal, innen jelenleg három országba, Ausztriába, Csehországba és Németországba kínál közösségi közlekedési lehetőséget a zöld buszszolgáltató.
A főszezon közeledtével visszatérnek a pécsi, harkányi és miskolci állomásokról induló járatok is.
A baranyai városokból Horvátországba, Szlovákiába és Csehországba foglalhatók összeköttetések május közepétől, a borsodi megyeszékhelyről pedig Lengyelországba és Szlovákiába közlekednek járatok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.