Az oroszlány-majkpusztai kamalduli remeteség felújítása, a díszkert rekonstrukciója, a kastély kiállításainak létrehozása, valamint a kiszolgáló épületek felépítése összesen 3,2 milliárd forintból valósult meg - hangzott el a pénteki átadáson.
A kamalduli remeteség is a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében újult meg. A programon belül országszerte 60 milliárd forintból 30 fontos műemlék épület újul meg, hogy hozzájárulhasson Magyarország régióinak turisztikai-gazdasági fejlődéséhez. A szakemberek szerint azzal, hogy a műemléki környezetet korhűen felújították, valamint a fogadóépületet is korszerűsítették, a korábbi turisztikai látogatószám sokszorosára számíthat majd a régió a jövőben.
Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa elmondta, a rekonstrukció során felújították a némaságot fogadott szerzeteseknek otthont adó cellaházakat, helyreállították a csonka templomtornyot, megújították a barokk rendszerű, teraszos kiképzésű díszkertet, valamint új, modern fogadóépületet létesítettek.
Az egyes cellaházakban a szerzetesi életre jellemző terek kaptak helyet. De a korabeli tevékenységek megidézésével a remeteség gazdálkodása, és a szerzetesek mindennapi tevékenységei is megismerhetővé válnak a látogatók számára.
A felújított templomtorony, amely a remeteközösség lelki központja volt, a felújítás után kiállítótérként és kilátópontként működik. A templom kriptájában installációk és egy hologramos kisfilm segítségével ismerheti meg a látogató a barokk lelkiség halállal kapcsolatos gondolatait.
A növényszárító padlás is megújult
Egy korábbi, 885 millió forintos felújítással megvalósult a 2300 négyzetméter alapterületű rendház szerkezeti és külső helyreállítása, a pince, a földszint, az emelet, valamint a növényszárító padlás teljes belső, műemléki rekonstrukciója, az egykori refektórium freskóinak restaurálása, valamint a belső díszudvar felújítása.A termekben berendezett kiállítás bemutatja a remeteség 18. századi históriáját, a szerzetesek életmódját, megemlékezik II. Rákóczi Ferenc és a kamalduliak kapcsolatáról. A tárlat megjeleníti azt az időszakot is, amikor az épületben a remeteség alapítását egykor támogató Esterházy-család grófi ágának vadászkastélyát rendezték be az 1860-as évektől.
A kiállításhoz csaknem harminc magyar múzeum és gyűjtemény nyújtott szakmai segítséget és kölcsönzött műtárgyakat. Az eredetihez igazodó történeti bútorok kaptak helyet a rendezvényekre használt terekben is, így a refektóriumban, a díszteremben, a káptalanteremben, a könyvtárszobában és a kápolnában is.
A kamalduli remeteséget 1733-ban kezdték építeni, alapkövét Esterházy József tette le. A remeteségben cellaházakat, templomot és közösségi épületet alakítottak ki; a némaságot fogadó fehércsuhás szerzetesek külön-külön elmélkedtek cellaházaikban, évente csak egyszer beszélhettek egymással.
Alig fejeződtek be az építési munkálatok, amikor 1782-ben II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, köztük a kamalduli rendet is, a remeteség vagyonát pedig árverésre bocsátották, állami tulajdonba vették vagy széthordták.
Az épületegyüttes európai szinten is kiemelkedő értéket képvisel: a némasági fogadalmáról ismert szerzetesrendnek világszerte mindössze öt hasonló helyszíne maradt fenn. A remeteséghez 17 cellaház tartozik, közülük hét apartmanházként működik és rendszeresen fogad látogatókat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.