Fesztivállal ünneplik a hideget az ország egyik legfagyosabb településén

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 05. 14:30

Hazánk leghidegebb téli településének rekordját egy Nógrád megyei kis falu tudhatja magáénak: Zabar. A helyi önkormányzattal karöltve holnapután második alkalommal rendezik meg az ingyenesen látogatható Hidegfesztivált, melynek ezévben a Jég Varázs címet adták - olvasható a rendezvény Facebook-eseményében.

Zabar Forrás: Komka Péter / MTI

A nagy hideg miatt megszületett egy zabari mondás:

2020-ban hagyományteremtő céllal először rendezték meg a fesztivált, tavaly azonban a járvány miatt elmaradt az esemény. Idén, január 8-án viszont mindent bepótolnak. A szervezők remélik, hogy az időjárás kegyes lesz hozzájuk, és a karácsonyi hónak érkezik utánpótlása a rendezvény idejére. Ha mégsem így alakulna, akkor is élvezhetik majd a téli sportok kedvelői a sífutást és a hóemberépítést a nagylelkű segítőknek köszönhetően.

A helyszínen beszerezhető támogatói jeggyel kóstolhatók a főzőversenyen elkészült tájjellegű ételek is, ám a színes vásári forgatagban lesz minden, mi szem-szájnak ingere. Jókedv, hideg idő, jólevegő, versenyek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.