Két felüdítő hely, ahová januárban elmenekülhetünk a város zaja elől

Városmajor
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 10. 08:03
Hónapindító anyagainkban igyekszünk majd olyan hazai és külföldi helyeket, programokat párba állítani, amik könnyen elérhetők, közérdekűek és jó megismerni a történetüket. Az új év első hónapjában a megújulásra váró Városmajorra, és a fehérvárcsurgói kastélyparkra esett a választásunk. Tartsanak velünk egy sétára!
Gerencsér Dóra

Néhány évig a Déli pályaudvarnál laktam, így a Tabán és a Vérmező állandó kutyasétáltatási terep volt számomra. A Városmajor pedig az a birodalom, ahova szép tavaszi napokon, vagy nem olyan őrületesen meleg nyári délutánokon kiültem olvasni a kedvenc könyvemet. Közel volt, zöld volt és a Széll Kálmán tér közelsége ellenére madárcsicsergéses, várostól távoli erdő hangulatát keltette. Bár nem akkora, mint a New York-i Central Park, de sosem jutottam el a Szilágyi Erzsébet fasor környékén lévő végébe. Na talán majd most.

Tavasszal már nagy sétákat lehet itt tenni Forrás: MTI/Nagy Zoltán

Persze eddig is lett volna mit felfedezni, hiszen a Rózsadomb és a Kis-Sváb-hegy közötti völgyben húzódó térség, mint közpark, 236 éves múltra tekint vissza. Az Ördög-árok árterületét az 1720-as évektől kezdve folyamatosan valami másra használták. A török hódoltságig kaszálóként hasznosították, majd Buda visszavétele után a katonaság tulajdonába került. Sok évig húzódó tárgyalások és pereskedések által végül megszerezte a városi tanács, és az állandó hadgyakorlatok helyett zöldségtermelésre és kertészetek kialakítására használták, de sajnos csak 1781-ig, mivel a kertészetek ekkor felmondták bérletüket a helyben maradt hadgyakorlatok miatt.

Elárverezni nem sikerült a kertet, viszont ez egy jel lehetett, mert 1784-ben II. József Budáról Pestre helyezte át az egyetemet, amely az első polgári mérnökképző intézet volt Európában. Természetesen a hozzá tartozó botanikus kert sem maradhatott a helyén, így ide közparkot szerettek volna létesíteni. A magisztrátus azonban házhelyeket tervezett oda, ezért cserébe felajánlotta a számára értéktelenebb "város majorját". A területet végül 1785. július 25-én, idén 237 éve közkertté nyilvánította a Helytartótanács – olvasható a mult-kor.hu oldalán.

Kora őszi vidám futkározás az avarral fedett parkban Forrás: MTI/Jászai Csaba

A park gyorsan a budaiak kedvelt helyévé vált, de fenntartására csak az itt működő vendéglő bevétele állt rendelkezésre, ami túl kevésnek bizonyult. Ezért a Városligethez hasonlóan itt is helyet kaptak a mutatványosbódék. A Városmajor (Stadt-Mayerhof) népszerűsége úgy megnövekedett, hogy már Pestről is ide kirándultak az emberek.

A vurstlihangulat és a vele járó züllés, a hangzavar, a katonaság folyamatos visszatérése a 19. századra kiűzte innen a vasárnapi sétálókat, a szerelmes andalgókat és a játszadozó kisgyerekeket. A park egyre elhanyagoltabbá vált. Tervek voltak az átalakítására, nem is kevés – a nyári színház kialakítása már az 1910-es években megfogalmazódott -, de 1917-ig várni kellett a tényleges lépésekre. A haladás akkor indult el, mikor a ki-kiáradó Ördög-árkot beboltozták 1917 és 1920 között, illetve bezárták a vurstlit is.

A Városmajori Jézus szíve plébániatemplom műemléki védettséget élvező, ma is modernnek számító épülete Forrás: MTI/Jászai Csaba

A Városmajort újra parkosították. 1922 és 1933 között elkészült a magyar Bauhaus egyik meghatározó épülete a Jézus szíve-plébániatemplom, 1936-ban pedig a mellette magasodó harangtorony.
Sajnos a második világháború után romok, roncsok és holttestek maradtak a területen, ami ideiglenesen temetővé és szemétlerakóvá alakult. Miután rehabilitálták a parkot, a híres Szabadtéri Színpad is megépült 1952-ben, de mellette helyet kapott a fák és sétautak között egy teniszpálya, egy tornacsarnok és egy sporttelep is, valamint a nyugati oldalán a Fogaskerekű Vasút 1874-ben üzembe helyezett végállomása. Legutolsó megújítására 2013-ban került sor, ekkor több mint 200 millió forintból szépült meg a Városmajor.

Buda zöld szigete újjáéled

Az új évben, pontosabban január 4-én érkezett a hír, miszerint bővülő funkciókkal éledhet újjá Buda zöld szigete. Kiírták ugyanis a Városmajor megújításáról szóló tervpályázati felhívást, amin bárki elindulhat. A pályaműveket a szakmai zsűri anonim módon, az egyes tervek alkotóinak ismerete nélkül bírálja majd el. A cél, hogy Buda legrégibb parkja jó minőségű, gondozott zöldfelületekkel, minőségi futókörrel, tágas kutyafuttatóval és megújult utcabútorokkal tagolt zöld szigetként szülessen újjá – írták a magyarepitok.hu oldalon.

A Városmajori Közpark térképe Forrás: Fürjes Balázs/Facebook.com

A cikkben olvasható még, hogy a terveknek figyelembe kell vennie az önkormányzat és a civilek igényeit is. Fontos, hogy bővüljön a park zöldfelülete, érkezzenek új fák, de legyenek tisztások is. Újuljanak meg a játszóterek, az utcabútorok, a több korosztály számára is használható játékok. A célok közt szerepel, hogy rendezik a park bejáratait, újragondolják a belső ösvényeket, úthálózatot, sőt még arról is szó van, hogy a szomszédos Vérmezővel is új gyalogos és kerékpáros kapcsolatot alakítanak ki. A cél tehát adott, már csak a pályázókra kell várni. Hajrá Városmajor!

Irány a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély sétája

Székesfehérvár irányába indulunk, majd elrobogunk Iszkaszentgyörgy felé, és onnan már csak 8 kilométer autóval Fehérvárcsurgó. Hogy miért ezt a helyszínt választottuk második megállónknak? Mert bizony a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély megújult parkjában nem csak úgy céltalanul lehet barangolni, hanem január 16-án, vasárnap botanikai sétára is bejelentkezhetünk.

A 2011-ben átadott főépület Forrás: MTI/Faludi Imre

A fehérvárcsurgói birtok vásárlás útján 1853-ban került Károlyi György gróf tulajdonába. A rajta álló kastély klasszicista, eklektikus és barokk stílusban, Henrich Koch és Ybl Miklós tervei alapján épült fel. A ma már műemlék egészen 1944-ig a Károlyi család generációinak otthonául szolgált. Miután a családnak el kellett hagynia a kastélyt, katonák vették birtokba, majd a második világháború után az egész birtokot államosították.

Ezt követően először üdülőként, majd gyermekotthonként üzemelt. Az állagmegóvási munkafolyamatok 1980-ban kezdődtek meg. Az első ütemben helyreállították a két pavilont és a két szárnyat, majd 2011-ben a főépületet is átadták – olvasható a kastély oldalán, melyben most Accent Hotels működik.

Ennek a hosszú múltú kastélynak a kertjében tartanak minden hónapban botanikus sétákat. A másfél, kétórás program során a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történelmi kertet, amely egyben természetvédelmi terület is. Illetve megismerhetik a park 100-170 éves őshonos és egzóta faállományát, megcsodálhatják a csónakázótavat és a gloriette épületét.

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély 22 hektáros parkjának részlete a tóval és egy kerti pavilonnal Forrás: MTI/Faludi Imre

A sétavezető Zsolnai Balázs kertészmérnök, növényorvos lesz, és időjárástól függetlenül megtartja a vezetéseket. Az első januári időpont után minden hónap közepén (február 20., március 20., április 17., május 15., [...] december 18.) lesznek séták. A vezetésekre előre jelentkezni kell, a jegyet pedig a helyszínen tudjuk megvenni. Egy felnőttjegy 1 800 forint, kastélylátogatással 2 500 forint, diák, nyugdíjas és csoportjegy 10 fő fölött pedig 1 200 forint személyenként, kastélylátogatással 2 000 forint – olvasható a kastély oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.