Videón, ahogy egy rackanyáj kószál a Kőszegi-hegység védett erdeiben

elszabadult
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 22. 11:14
     

Több kiránduló és környékbeli lakos is találkozott azzal a kis rackanyájjal, mely már több mint egy hónapja járja a Kőszegi-hegység erdeit. Az utóbbi hetekben az Óház környékén is feltűntek. A tulajdonos nem látott más megoldást, mint kilövetni az állatokat.

A veol.hu cikkében az állatok gazdája – aki neve elhallgatását kérte – elmondta, hogy egy éve vásárolta az Alföldön a három jerkéből és egy kosból álló kis állományt, amely azóta két báránnyal gyarapodott. Legeltetéssel szerette volna karbantartani egy gyepet. A villanypásztort hamar megtanulták leküzdeni a juhok, de még a közelben maradtak. Sokféle módszerrel próbálták visszaterelni őket, ehhez szakembereket is hívtak. Próbálkoztak csalogatással, etetéssel, hálóval és kutyával is.

Ez utóbbi olyan balul sült el, hogy a rackák elmenekültek a hegybe. Ezért a tulajdonos megkereste az illetékes vadászt, hogy lője ki őket, mert nem lát más megoldást.

A Kőszegi-hegység érintett fertálya a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vadászterülete. Szalai Csaba, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vadgazdálkodási ágazatvezetője a eol.hu kérdésére elmondta, hogy a birkák gazdája megkereste őket ezzel a kéréssel, ezt azonban a vonatkozó jogszabályok szerint nem tehetik meg. Vadászterületen vadászfegyverrel nem lőhető ki haszonállat.

A Vasi Vadgazdálkodók Védegyletének fővadásza elmondta, hogy előfordulnak hasonló esetek, amikor legelő állatok kiszabadulnak. Ilyen esetben csak a befogás, esetleg az altatólövedék használata jöhet szóba.

(Címlapkép: YouTube.com)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.