Megvan az időpont: ekkortól ingyen kipróbálhatjuk a vasút-villamost

tram-train
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 20. 10:35

A vasút-villamos a napokban sikeresen teljesítette az előírt 50 ezer kilométeres, hibamentes tartampróbát, így november 29-én már utasokkal is elindulhat Hódmezővásárhely és Szeged között. Április 15-ig a tram-traint minden utas ingyenesen veheti igénybe - olvasható a mavcsoport.hu oldalán.

Forrás: mavcsoport.hu

A jármű november 29-től óránként közlekedik Hódmezővásárhelyről Szegedre 3:31 és 23:31 között, illetve Szegedről Hódmezővásárhelyre 4:38 és 23:38 között, a december 31-ig tartó utasforgalmi próbaüzemben. Telephelyre tartó éjszakai féljárat is bekerült a menetrendbe, amely november 30-tól 0:38-kor indul Szeged vasútállomásról és 0:55-kor érkezik Szeged-Rókus vasútállomásra. A november 29-től érvényes menetrend ezen a linken érhető el.

A tervek szerint január közepétől csúcsidőben - reggel 6-tól 8-ig, illetve a délutáni időszakban - 20 percenként, azon kívül pedig félóránként követik majd egymást a szerelvények. A menetrend ekkortól már hétvégente kiegészül éjszakai járatokkal is, és az utasforgalmi és műszaki tapasztalatok alapján alakítják ki a végleges verzióját.

A tesztelési folyamatok még a jövő héten is tartanak, melyek fő célja, hogy a gyártó Stadler minden olyan hibalehetőséget feltárjon, beazonosítson és megoldjon, amely felmerülhet. Felhívják emellett a közlekedők figyelmét, hogy a tram-train vonala mentén még óvatosabban vezessenek, biciklizzenek, körültekintően keljenek át a gyalogos átkelőhelyeken. A KRESZ szabályai szerint a vasút-villamosnak minden közlekedési járművel szemben elsőbbsége van: elsőbbséget kell adni a körforgalomban haladó járművel is a körforgalmat keresztező tram-train részére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.