Befutott a Keletibe az Európát összekötő különleges vonat

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 20. 09:57

Megérkezett a budapesti Keleti pályaudvarra a „Connecting Europe Express". Az Európát összekötő expresszvonat szeptember 2-án indult Lisszabonból, és öthetes útja során több mint 100 városban áll meg. Budapestről Kassa felé veszi az irányt, majd az egész Európán átívelő útja végén, október 7-én érkezik meg Párizsba.

Szeptember 2-án indult, és október 7-én ér a párizsi végállomásra Forrás: MÁV

A vonaton vándorkiállításnak ad otthont a MÁV-START átalakított CAF poggyászkocsija, amelyen bemutatják a vasúti utazás élményét javító technológiákat és innovációt, valamint szemléltetik, hogy miként támogatja az Európai Unió az infrastrukturális projekteket. A kiállító kocsi ide kattintva virtuálisan is megtekinthető.

A vonat budapesti érkezésének tiszteletére szervezett sajtóeseményen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A magyar kormány a közösségi közlekedés versenyképességét elsősorban a környezetkímélő vasút térnyerésének támogatásával növeli." Hozzátette, a cél az, hogy 2030-ra teljes körűen kiépítsék a korszerű és átjárható hazai vasúti törzshálózatot, ezért

Magyarország összesen mintegy hatezer milliárd forintot tervez a kötött pályás infrastruktúra, járműállomány és szolgáltatások átfogó megújítására fordítani.

Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hozzáfűzte: „2050-ig 700 km vasúti pályát kell villamosítani ahhoz, hogy a klímacélt el tuduk érni. 2030-ig, ehhez csaknem 800 darab új vasúti jármű beszerzése szükséges" – tudtuk meg a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság sajtóközleményéből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.