Egyszeri élményvonat indul a Bakony vadregényes részére

Ördög-árok
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 03. 12:36

A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség szeptember 25-én, szombaton különvonatot indít Győrből Porva-Csesznek, Zirc érintésével a személyforgalommal nem rendelkező Zirc-Dudar-Dudarbánya vasútvonalra és az Ördög-árok szurdok bejárására.

Bakony, kisvasút Forrás: Harmati Marcell/bakonyvasut.eu

Az Ördög-árok szurdok a Magas Bakony megszokott turistaútvonalaktól távol eső, vadregényes része, mely még Csesznek felől is csak 12-14 km-es túrával közelíthető meg. Vasúton az év többi napján nem közelíthető meg. Dudarról a piros színnel jelzett turistaúton mindössze 3, tehát oda-vissza mintegy 6 kilométeres kirándulással lehet eljutni. A túrát a Bakonyvasút által felkért túravezetők segítik. Ugyanezen a napon lesz Dudaron a község őszi ünnepnapja, a körte- és diófesztivál. Az utasok a túrát követően ízelítőt kapnak a fesztivál programjából, és megkóstolhatják a szabadtéren elkészített ételeket.

A vonat Győrből 8:50-kor indul, és 10:50-re ér Dudarra. A vezetett túrák 11 órakor indulnak a dudari állomásról, majd az Ördög-árok megtekintése után 14 órakor érkeznek vissza, ezután a körte- és diófesztiválon vehetnek részt a látogatók, majd a vonat 15 órakor indul vissza Győrbe, és 17:25-kor érkezik meg.

A különvonat Győr és Dudar között odafelé csak Porva-Cseszneken és Zircen áll meg, visszafelé Vinyén is fel lehet szállni. A köztes megállások alternatív utazásra is lehetőséget nyújtanak a klasszikus túraútvonalak bejárásával, vagy Zirc nevezetességeinek megtekintésével. Porva-Cseszneken a Bakonyvasút Szövetség vasúttörténeti kiállítása látható. A vonat Dudar megállóhelyről Dudarbánya rakodópályaudvarig közlekedik tovább, ide azokat a vasútbarátokat várják, akik elsősorban a személyforgalommal nem rendelkező Zirc-Dudar vasútvonal megtekintésére, a vonat fotózására érkeznek. A mozdony átjárását, a rakodó megtekintését követően a vasútbarátokat is várja a körte- és diófesztivál, mely a vonat végállomásáról 1 kilométeres sétával közelíthető meg.

A különvonatot a Bakonyvasútról ismert 418-as sorozatú dízelmozdony (becenevén Csörgő) vonatja. Három Bp-sorozatú, számozott kocsiból áll, melyek egyenként 54 férőhelyesek. Egyik oldalon egymással szemben elhelyezett 4, a másik oldalon 2 ülésből álló üléssorral. Az ülések szélesek, kényelmesek, szövet borításúak. A szerelvény, a kocsik fényképe, alaprajza a Bakonyvasút oldaláról érhető el. A kocsik egyik végén mellékhelyiség található, a másik végükön 2-2 kerékpár szállítható.

A jegyek Győr-Dudar-Dudarbánya útvonalon oda és vissza 4.000 forintba kerülnek, Győr és Porva-Csesznek vagy Zirc vagy visszafelé Vinye között 3.000 forintért kaphatók. A kerékpárjegy az oda-vissza útra, előzetes egyeztetéssel 1.000 forint, és szintén előzetes egyeztetéssel lehet kutyát vinni, 500 forintért.

Azok a kisgyermekek, akik szüleik ölében ülnek, jegy megváltása nélkül, ingyen utazhatnak. Mivel a kettős ülések szélesek, mód van arra is, hogy egy legfeljebb 6-8 év körüli gyermek a szülők mellett, között foglaljon helyet. Akik ezt vállalják, azoknak szintén nem kell a gyermeknek jegyet váltaniuk. Ha egy szülő két legfeljebb 10 éves gyermekkel utazik együtt, és a kettős ülésen hárman helyezkednek el, akkor a két gyermeknek csak egy jegyet kell váltani. A jegy nélküli gyermekek utazását előzetesen jelezni kell, mert ebben az esetben az ülőhelyet mindenképpen kettős ülésre adják. Bővebb információk a bakonyvasut.eu oldalán olvashatók.

FRISSEBB: Hétfőn reggel a Bakonyvasút Szövetség weboldalán közölte, hogy a dudari különvonatra minden jegy elkelt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.