Újabb értékek kerültek be a somogyi kincsestárba

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 23. 12:37

A közelmúltban tartotta ülését a Somogy megyei értéktár bizottság, melyhez az elmúlt hónapokban három kategóriában nyolc javaslat érkezett arra, mely értékeket emeljék be a Somogy Megyei Értéktárba. Ezek közül négyet elutasítottak a szakemberek, négyet pedig beemeltek, így lett somogyi érték a Svert Kupa Vitorlás Egyesület hagyományőrző tevékenysége által szervezett zamárdi Svert Kupa, valamint a balatoni flotta büszkesége, a 130 esztendős, kitűnő állapotban lévő, ma is működő Kelén csavargőzös. A siófoki földben pihenő, alkotásaival több somogyi települést, illetve templomot gazdagító, nemzetközi hírű Muzsinszki Nagy Endre festőművész életműve szintén bekerült az értéktárba.

A Kelén a testvérhajójával, a Helkával együtt a Balaton leghosszabb ideje szolgálatban lévő hajója Forrás: Elekes Andor/Wikipedia

A balatonboglári Jankovich telepi Vejtey-sétány csaknem száz éve telepített, 128 fát számláló, dupla platánsora, melyet joggal neveznek a kisváros „zöld kápolnájának", ugyancsak felvétetett a megyei értéktár kincsei közé.

A javaslatokat nyolc kategóriában – agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészség és életmód, épített környezet, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás – folyamatosan váró értéktár bizottság tagjai arról is döntöttek, hogy a tízéves Hungarikum törvény apropóján megjelenő kiadványba a Zselici Csillagos Égboltot és Csillagparkot, a Kelén csavargőzöst, illetve a somogyi „hosszúfuruglát" javasolja bemutatni – írja a sonline.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.