A vaol.hu az Állatvédők Vasi Egyesületének védenceit kéri fel, hogy napról napra, játékos módon jósolják meg a torna mérkőzéseinek eredményeit. Az Európa-bajnokság nyitómeccsét, vagyis a Törökország-Olaszország összecsapást egy sirály tippelte meg, aki néhány hete vendégeskedik az egyesületnél. A madár legyengült állapotban, egy víztől távol eső lakókörnyezetből került az állatvédőkhöz. Látható sérülései nem voltak, így a gondos ellátásnak köszönhetően gyorsan regenerálódott, heteken belül szabadon engedhető.
Amit pedig a meccsel kapcsolatban jósolt: úgy tűnik, egyértelműen az olasz válogatottra tippelt, és nem is tévedett. Itália legjobbjai 3-0-ra verték a törököket, a sirály jóslata pedig bejött. Mint írják, a madár háromszor koppintotta oda a csőrét Olaszország zászlajához, szóval ha ez a gólokra enged következtetni, akkor kijelenthető: ez a szárnyas valamit nagyon tud.
A lap hozzáteszi, a kezdeményezéssel a szórakoztatáson túl cél az egyesület állatainak támogatása is: a kis jósok szinte egytől egyig várják még álomgazdájukat. Az újság bízik benne, hogy bemutatásukkal hozzájárul ahhoz, hogy az emberek jobban megismerhessék őket. Ha pedig valamelyikük belopja magát a szívükbe, keressék az egyesületet bizalommal, amelynek tagjai örömmel segítik majd Önöket az örökbefogadási folyamat során.
Egy helyen minden, ami foci Eb!
Szeretne naprakész lenni, tudni mindenről, ami a mérkőzésekkel kapcsolatos? Szívesen olvasna extra érdekességeket kedvenc játékosairól, csapatairól? Akkor kattintson az Origo Foci Eb oldalára, hogy ne maradjon le semmiről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.