A Zalacsányi Zala Springs Golf Resort eddig elsősorban a golf szerelmeseit vonzotta, miután itt található a térség egyik legszínvonalasabb pályája, melyet a világhírű tervező, Robert Trent Jones Jr. álmodott meg. Most azonban bővítették kínálatukat, és wellnessrészleget nyitottak, ahol nemcsak a sportolók frissülhetnek fel – tudtuk meg a szálloda sajtóközleményéből.
A welnessrészleget még tavaly novemberben adták át, de a korlátozások miatt csak idén tavasszal nyitott meg a látogatók előtt. A tervezés során odafigyeltek arra, hogy a víz hőmérséklete, nyomása, áramlása, felhajtó ereje miként hat majd a fürdőzők szervezetére.
A 20 méteres kültéri melegvizes termálmedence és a szabadtéri jakuzzi egész évben gőzölgő termálvízzel várja a felfrissülni vágyókat. A beltéri medencében több különböző élményelem és fényterápia csábít kényeztetésre. A bioszauna és a klasszikus gőzkabin mellett nagy létszámú szaunaszeánszokra is alkalmas autentikus finn szauna áll rendelkezésre. A Health Barban fiatalító shakeket és smoothiekat kínálnak, de kézműves ginek és tonikok közül is lehet választani, akár alkoholmentes kivitelben is.
Mint a likebalaton.hu korábbi cikkéből kiderül, Sütő András fejlesztési igazgató még a munkálatok alatt beszélt arról, hogy a zalacsányi komplexum pagodaként áll majd a tájban, és egy tavirózsás tó veszi körül, ami azt a látszatot kelti, hogy lebeg a föld felszíne felett.
Akkor sincs nehéz dolgunk, ha a környéket szeretnénk felfedezni, hiszen a Balaton egyik legizgalmasabb attrakciója – Európa egyik legnagyobb hőlégballonja – Keszthelynél található. A 18 személyes ballon 1500 méter magasba emelkedik a vendégekkel, innen pedig teljes pompájában csodálhatják meg a Balatont.
Emellett a resort kipróbálásra ajánlja a dubaji mintára szervezett dzsipszafarit a Balaton-felvidék dombjain, a gasztronómiai különlegességekre vágyóknak pedig az Ozsvárt Kolbászműhelyt és a Korosajt Műhelyt, a jó borok szerelmeseinek a Dóka Éva Pincészetet javasolja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.