Ilyen újdonságokkal dobják fel a Balaton déli partját

Balatonberény
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 22. 14:26

Tegnapi hírünkben megírtuk, hogy a MÁV emeletes szerelvényei elindultak a Balaton déli partjára. Ugyanakkor még egy kicsit várni kell azokra a látványosságokra, amelyek a régió turizmusát igyekeznek majd fellendíteni. Hogy melyek lennének ezek? A Kereki várnál pihenőteraszt, Balatonberényben pedig négyszintes, 12 méteres kilátót építenek a szőlőhegyen átvezető túraút mentén – írja a sonline.hu.

Pihenőteraszt is kap a régió egyetlen épen maradt kővára Forrás: Kereki település/Facebook

Hamvas Béla 1945 nyarán a balatonberényi szőlőhegyen írta meg a magyar bor spirituális alapművét, A bor filozófiáját, ezért nevezték el az író-filozófusról a páratlan balatoni panorámát nyújtó szőlőhegyi túraútvonalat.

A négyszintes, tizenkét méter magas kilátót a balatonberényi főút mentén építik, ahonnan a Balaton látképe tárul fel a Keszthelyi-öböltől a Tihanyi-félszigetig.

Kereki település Facebook-oldalán pedig már ki is írták, hogy mivel június 15. és december 17. között állagmegóvási munkák zajlanak, valamint pihenőteraszt és turista útvonalat is építenek, a vár nem látogatható. A közel 700 éves Fehérkő vára, népszerűbb nevén a Kereki vár, a régió egyetlen épen maradt kővára. A projekt keretében a várat faszerkezetű gyalogosjárda öleli majd körbe. Az építmény északi oldalán panoráma- és pihenőteraszt alakítanak ki, amelyről a Balaton északi partjának csodás látképe figyelhető majd meg, a völgyhíd gigantikus oszlopai között. Kialakítanak továbbá egy túraútvonalat is, amelyen a Kereki Czikó pihenőtől közel egy kilométeres sétával érhetjük majd el a várat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.