Vegan Markettől a jóga világnapig - ezekkel a programokkal várja a hétvégi Budapest

nyitóhétvége
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 19. 13:06

Divat, design, művészet és kiállítás szabadtéren, ez az Art & Design Summer elnevezésű dizájnvásár leírása. A programsorozat, ami a Budapest Gardenben kapott helyet, idén nyáron hat alkalommal jelentkezik majd, melyek közül az elsőt, a mai napon, június 19-én rendezik 14 órától 21-ig.

A kiállítók között számos divattervező, ruha- és táskatervező, kiegészítőtervező, kézműves, lakberendezésitárgy-készítő, ötvös és ékszerkészítő, festő, grafikus és digitális alkotó lesz jelen, akiktől nem csak vásárolhatunk, de kérdezhetünk is. Ha pedig mi is kiállítók, tervezők, alkotók vagy kézművesek vagyunk, akkor a következő alkalmakra még jelentkezhetünk is az esemény Facebook-oldalán keresztül.

Vegan Weekend Market

Az idei első vegán nyári vásárt két naposra tervezték a szervezők. A standok kínálatát június 19-én és 20-án fedezhetjük majd fel a Kőrösy József utcában, az Allee melletti sétányon. A nyári piacon vásárolhatunk vegán sajtkülönlegességeket, szendvicseket, süteményeket, chiliszószokat, de lesznek kézműves vegán szappanok, krémek és tisztálkodószerek is.

Helyben fogyasztásra pedig vegán bonbonokat, hamburgereket, nyers süteményeket és finom szörpöket, smoothie-kat, sós előételeket, kenegetős és tunkolós finomságokat kérhetünk - írták az eseménynél. A látogatókat 10 órától 18 óráig várják mindkét nap.

Emlékhelyek Napja

Az ingyenes rendezvényekkel készülő Emlékhelyek Napját már június 20-án tartják, és az alkalomra nem csak Budapesten, hanem országszerte programokat szervez a Nemzeti Örökség Intézete. Budapesten a Fiumei úti sírkertben 10 és 15 óra között buszos túrák indulnak, emellett tematikus sétákon is részt vehetünk. 19 órától az Így szerettek ők című produkció tekinthető meg a Kossuth-mauzóleum előtti téren, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, valamint Gryllus Dorka és Simon Kornél előadásában, a Kaláka együttes közreműködésével.

Fiumei úti sírkert Forrás: shutterstock.com/Miklos Greczi

Programokat szerveznek még Székesfehérváron, Szegeden, Gödöllőn, Pannonhalmán az újonnan nyílt Illatmúzeumban és Visegrádon is. A lehetőségekről ebben a korábbi összefoglalónkban írunk.

A jóga világnapja a Margitszigetre költözik

A jóga világnapját hivatalosan június 21-én ünnepeljük. De a Margitszigeti Jóga csapata egy nappal korábbra, június 20-ra szervezte meg az ünneplést. A világnapot relaxációval, majd astangagyakorlatokkal kezdik, és vegán piknikkel zárják, amire a jelentkezők vihetik a saját finomságaikat, amit aztán közösen elfogyasztanak. A esemény 10 órakor kezdődik a margitszigeti Széchenyi Étterem mögötti területen.

Gardróbvásár a Bobek Gardenben

Vasárnap, vagyis június 20-án újra megnyitja kapuit az árulni és vásárloni vágyó közönség elött a BG BudaPesti Gardróbvásár a Kazinczy utca 53-as szám alatt. A helyszín a belváros egyik legnagyobb használtruha-vásárát kínálja, ahol a szervezők szerint mindig mindenki megtalálhatja a neki passzoló kincseket. A vásáron kaphatók lesznek ruhák, cipők, kiegészítők, Fast Fashion és designer holmik egyaránt.

Megnyílt a főváros legújabb koncerttere

Június 18-án megnyílt a Monyo Land, vagyis Budapest legújabb szabadtéri koncerthelyszíne. A Monyo Brewing által alapított és üzemeltetett nyári szabadtéri szórakozóhelyet Kőbányán, a Gyömöri útnál találjuk.

Forrás: Monyo Land / Facebook.com

A park egy kétnapos nyitóhétvégével indít: pénteken a Middlemist Red lépett fel, míg a mai nap, június 19-én a Fran Palermo zenéjére lazulhatunk. A Grand Opening Hétvége második napján a DLRM lesz az előzenekar. Kapunyitás 17 órakor lesz, a DLRM 19:15-kor kezd, a Fran Palermo pedig 20:15-kor lép színpadra - írták az eseménynél.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.