Nyáron nyílik a Bükki Csillagda, ahol fekvő fotelekből kémlelhetjük az égboltot

csillagvizsgáló
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 03. 10:48

Négy évvel ezelőtt írtunk először a Répáshutára tervezett Bükki Csillagdáról, most pedig itt a hír, hogy az épületkomplexumon az utolsó simításokat végzik, és várhatóan idén nyáron meg is nyithatja kapuit. Az élményközpontban többek között virtuális űrutazás, 5D-s univerzum és csillagvizsgáló kupola is várja majd a látogatókat.

Az építkezés tavaly nyáron kezdődött, a munkagépek egy éve dolgoznak Répáshuta mellett, ahol Közép-Európa legmodernebb csillagvizsgálója épül fel. Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, a legkülönlegesebb élményt az úgynevezett 5D-s univerzum nyújtja majd, amely a virtuális valóság segítségével érzékelhető közelségbe hozza a világűrt.

A látogatók fekvő fotelekből szemlélhetik majd a csillagos égbolt mozgását, miközben a világűrről is sokat tanulhatnak. Itt ugyanis a csillagokat és a csillagképeket is azonosítani lehet majd.

Mindemellett olyan virtuális valóságon alapuló élményeket is ígérnek, amelyek segítségével át lehet élni azt a csodát, amit az űrben vagy a Mars felszínén az űrhajósok is megtapasztalhatnak.

A Bükki Csillagda évente harminchétezer látogatóra számít. A csaknem 700 négyzetméteres bemutatótérrel rendelkező, öt fő attrakcióból álló létesítmény befogadóképességét az élményelemek határozzák meg. Az egyes helyszínek egy időben egyszerre húsz fő befogadására lesznek alkalmasak, teszi hozzá cikkében a Minap.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.