A nyári forróságon enyhítenének a napfény városában

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 19. 11:50

Egymillió dollárt nyerhet Szeged a Blumberg Alapítványhoz beadott pályázaton. A hőszigetek problémájának megoldására, a nyári forróság enyhítésére keresnének megoldást a támogatásból. A Global Mayor's Challenge innovatív ötletbörzéjén egy-egymillió dollárt nyerhetnek a pályázó városok, és mivel bármelyik százezer lakosnál népesebb város pályázhatott a világon, így erős mezőnyre számíthatnak – írja a szeged.hu.

A székesegyház a Dóm téren, amely 81 méteres tornyainak köszönhetően az ország 5. legmagasabb temploma Forrás: csupordezso/Pixabay

"Ez egy teljesen új forrásszerzési lehetőség a hazai és az uniós pályázatok mellett, ezért is gondoltuk, hogy részt veszünk benne" – mondta Nagy Sándor alpolgármester. Az aspiráns városoknak egy innovatív, áttörést jelentő ötletet kell bemutatniuk a kiadott négy témakör valamelyikében: egészség és jólét, klíma és környezet, gazdasági fellendülés és inkluzív növekedés, jó kormányzás és egyenlőség. Az első körben ötven várost választanak ki, amelyeknek pénzügyi és szakértői támogatást nyújtanak ötletük továbbfejlesztésére.

A pályázat végén, a második körben tizenöt város nyerhet el egy-egymillió dollárt benyújtott ötlete megvalósítására.

"Szegeden az egyetem évek óta szinte folyamatosan térképezi fel a város klimatikus viszonyait. Tudott, hogy a zöldfelület az egyik legjobb módszer arra, hogy a hőszigetjelenséget mérsékeljük, a hőterhelést csökkentsük. Ez a legolcsóbb és leghatékonyabb árnyékolás, ráadásul sok egyéb jótékony hatással is bír, hiszen esztétikus és a légszennyezettséget is megköti. Ezért, ha sikerrel jár az ötletünk, az egymillió dollár felét a rakpart zöldítésére szeretnénk fordítani, hiszen az itt lévő hatalmas betonfelület miatt nyáron ez a város egyik legforróbb pontja" – mondta az alpolgármester.

A belváros az újszegedi Tiszapartról, ahol jól látható a betonozott partrész is Forrás: Burrows/Wikipedia

Hozzátette, hogy nemcsak az önkormányzat, hanem a szegediek is sokat tudnak tenni azért, hogy a város klimatikus viszonyai javuljanak. Ezért az elnyert összeg felét arra szánják, hogy a lakosságot is érdekeltté tegyék abban, hogy az udvarokban lévő betonfelületeket zöldnövényzetre cseréljék. A pályázatot március 19-én már be is nyújtotta az önkormányzat. Az első ötven várost várhatóan őszig választják ki a pályázat kiírói – írja a szeged.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.