A járvány miatt újabb intézkedéseket vezetnek be a fővárosi buszokon

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 11. 14:18

Minden lehetséges intézkedésre szükség van ahhoz, hogy a budapesti közösségi közlekedés veszélyhelyzet idején is zavartalanul működjön. A koronavírus-járvány harmadik hulláma, valamint a fertőzöttek emelkedő száma miatt a fővárosi autóbuszokon és trolibuszokon mindkét oldalon lezárják az első üléssorokat. Az elkülönítés célja, hogy megóvja a járművezetők egészségét. Ezentúl a megállóba beálló járművek valamennyi ajtaja kinyílik, ezzel biztosítva a hatékonyabb szellőzést.

Biztonsági intézkedések miatt lezárták az első üléssorokat a buszokon Forrás: BKK

A lezárást több mint 300 fővárosi nappali autóbusz- és trolibuszvonalon, valamint éjszakaibusz-vonalon alkalmazzák. A járművezetők biztonságát szolgálja az is, hogy tavaly márciusban felfüggesztették a helyszíni vonaljegy-értékesítést.

A mostani intézkedés nem érinti az első ajtón történő le- és felszállást. A BKK ugyanakkor arra kéri az utasokat, hogy a koronavírus-járvány miatt minden esetben hagyják szabadon az első ajtó előtti területet, lehetőleg álljanak hátrébb az autó- vagy trolibuszon.

Az utasok egészségének megőrzése érdekében a megállóban a fővárosi járművek – amelyeken ez technikailag lehetséges – valamennyi ajtaja kinyílik, ezzel is elősegítve a szellőzést. Ez viszont nem változtat a számos busz- és trolivonalon bevezetett elsőajtós felszállási renden. Továbbra is kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk használata a járműveken, valamint a megállókban. A BKK munkatársai folyamatosan ellenőrzik a maszkviselés betartását – írja közleményében a BKK.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.