Ma éjjelre lezárják a Váralagutat, de kedvezményekkel várják a Sikló utasait

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 11. 17:00

A budapesti Várhegy-alagút, vagy budai Váralagút, a Lánchíd budai hídfőjét (Clark Ádám tér) köti össze a Krisztinavárossal. A 350 méter hosszú alagút ötlete már akkor felvetődött, mikor a Lánchíd építése megkezdődött, de megépítésére egészen 1850-ig várni kellett.

Budai Váralagút, tavasszal és ősszel takarítják Forrás: Fred Romero / Wikipedia.org / CC-BY-2.0

Az alagút megépítése azért volt fontos, mert a Várhegynek nekifutó híd csak ezzel együtt tehette eggyé a két várost, így vált közvetlenül elérhetővé a Krisztinaváros, illetve a budai hegyvidék, ahova egyre többen mentek kirándulni. Érdekesség, hogy az építkezés során 200-300 munkás dolgozott azon, hogy átfurják a hegyet. A munkához hét és fél hónapra volt szükségük. A Várhegyet alkotó kemény kőzet felrobbantásához pedig 800 mázsa lőport használtak fel - olvasható a Budavar.btk.mta.hu írásában. A Váralagút végleges terveit Clark Ádám készítette el, és 1857. április 30-án került sor a megnyitóra.

A keleti kapuzat eklektikusan klasszicizáló stílusban épült, míg a nyugati kapu a háború alatt elpusztult és csak 1949-ben építették újjá. Az alagút mosását a Fővárosi Közterület-fenntartó ZRt. tavasszal és ősszel szokta elvégezni. Az FKF március 11-i közlése szerint a Váralagút környezetkímélő, melegvizes, vegyszermentes, kézi és gépi erővel történő mosását ma, vagyis csütörtök este 23 órától 5 óráig végzik majd, és erre az időre le is zárják az alagutat - írták az MTI-n.

A Budaváris Sikló viszont kedvezményekkel vár

A Clark Ádám térről induló Budavári Siklót azonban nem érinti sem az alagút tisztítása, sem pedig a március 8-án bevezett korlátozások, így a törvényben előírt óvintézkedések betartása mellett, a megszokott nyitva tartással (10-től 18 óráig) várja a látogatókat – írták a turizmus.com oldalán.

Nem érintik a lezárások Forrás: shutterstock.com

A BKV oldalán pedig azt közölték, hogy egy új, kedvezményes családi jegyet is válthatnak a budai Várba kirándulók. Ez azt jelenti, hogy március 1. és április 30. között 2 felnőtt és 2 gyermek (3-14 éves) a 2 felnőtt retúrjegy áráért utazhat a Siklón.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.