Őrtornyot és harci szekeret is építenek a római kort idéző, paksi játszótéren

játszótér
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 11. 08:29

A Paks városrészében, Dunakömlődön található Lussonium területén római kort idéző játszóteret és egy római fűszerkertet alakítanak ki öntözőrendszerrel és ivókúttal, a bölcskei Szent András kastély területén pedig egy kelta emlékhely épül – írja oldalán a Telepaks.

Lussonium – Római kori romkert Forrás: Paksi Városi Múzeum

A játszótér egy római őrtornyot idéz majd meg, amelyben lesz mászóoszlop, római harci szekérre hasonlító építmény és mérleghinta, de mellette egy sétányt is kialakítanak közvilágítással, térburkolattal. A Lussonium közelében, a Béke utcában kerékpáros tárolókkal felszerelt pihenő épül.

A projekttel ugyanis elsősorban a kerékpáros turistákat célozzák, akik lent megpihenhetnek, letehetik a bicikliket és felsétálhatnak Lussoniumba, ahol az új fejlesztéseknek köszönhetően több időt tudnak eltölteni. Az egyedi játszóelemeket már elkezdték legyártani, a helyszíni kivitelezés várhatóan tavasszal indul, a munkálatokat június 30-ra tervezik befejezni.

A programban résztvevő Madocsán a Duna-partot fejlesztik, Bölcskén sonkaérlelőt és bormúzeumot hoznak létre. A Bölcskéhez közeli Szentandráspusztán már felújították a kastély kápolnáját, amelynek a most kicserélt ólomüvegablakait Kegyes János üvegfestő készítette.

Szent András Kastély kápolnájának új üvegablakai Forrás: Szent András Kastély / Facebook

Az 1830-as években klasszicista stílusban épült kastély területén öt évvel ezelőtt tártak fel három kelta lakóházat, amelyeket a dokumentálás után visszatemettek. Ezt a régészeti lelőhelyet emlékhely jelzi majd, a kelta kultúra fontos elemeinek számító fémre és a tűzre utalva, egy nagyméretű, fém tűztálat állítanak fel a kastély kertjében.

Szent András Kastély kápolnája Forrás: Szent András Kastély / Facebook

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.