Vasárnap az MTI közlése szerint intenzív habzást figyeltek meg hétvégén a Rába folyó Vas megyei szakaszán. A "Mi Rábánk és a környező természet" elnevezésű csoport Facebook oldalára több fotó is felkerült, ahol jól láthatóan összeállt piszkos hab a folyó szélén. A jelenséget a nicki műgátnál, Szentgotthárdnál és Alsószölnöknél is tapasztalták. A kommentekben hozzászólók a hatóságok fellépését, azonnali mintavételt és laboratóriumi elemzések elvégzését sürgették. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, hogy az illetékes vízügyi hatóság szakemberei mintát vesznek és megkezdik a vizsgálatot.
Tegnap az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság egy Facebook bejegyzésében megnyugató válasszal állt elő, mely szerint a Rábai Szakaszmérnökség munkatársai szemrevételezték a habzást, és a Nicki duzzasztómű területén nem észleltek külső forrást, ahonnan a szennyezés eredne. A hab állaga (színe, szaga, összetétele) nem utalt vegyi eredetű szennyezésre. Tekintve, hogy a habzás a duzzasztó alvizén észlelhető, feltételezhetően azt az elmúlt napok csapadékos időjárása következtében levonuló kisebb árhullám okozta, így a partról bemosott pollen, por és felületi aktív anyag habosodhatott fel a part mentén. Az árhullámok gyakori kísérőjelensége a habzás a duzzasztók alvízén. Természetes jelenségről van tehát szó, nem veszélyes a környezetre, és magától megszűnik majd."
Ahogy írják, az eset óta a szakembereik fokozottan figyelik a Rába folyót, és szerintük egyéb beavatkozásra jelenleg nincs szükség. A további teendők a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály illetékességi köre, ahová ugyancsak megtörtént a bejelentés. A hatóság akkreditált mintavételezéssel egybekötött laborvizsgálatot rendelt el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.