A helyen, ahol idén nyáron megjelent a Káli-medencében sikert arató Kőfagyi?, most egy pop-up bolt született meg, méghozzá a Déryné műhelyéből érkező pékárukkal, pozsonyi kiflkikkel, bejglikkel, babkával, bagettel és kovászos kenyerekkel, csak hogy párat említsünk a felhozatalból. Az újbudai hely neve pedig nemes egyszerűséggel Zsebi lett.
Az adventi arany színben fürdő boltocskát a Bartók Béla út Gellérhegy felőli oldalán találjuk egy kávézó és egy vietnami szendvicsező között, nem messze a Gárdonyi téri villamosmegállótól. Már messziről látszik, hogy itt valami különleges hangulat várja a betérőket, még akkor is, ha most csak elvitelre lehet belépni pár percre.
A Déryné Facebook oldalán megjelent képek szerint az egész bolt úgy néz ki, és talán ezért is volt olyan meglepő és örömteli a nyitása, mintha a bécsi Mariahilfer Strasse egyik fényűző üzletét pattintották volna be a Bartókra.
A pultban találunk pastel da natát, a portugálok kedvenc kosárkáját 200 forintért, és kakaós, illetve diós babkát 3000 forintért. Rendelhetünk kávét elvitelre, pozsonyi kiflit csomagban, és ha szerencsénk van, talán még a névadó kutyussal, Zsebivel is találkozhatunk. A visszajelzések szerint a kiszolgálás kedves és segítőkész.
Egyelőre csak a Zsebi világítja meg adventi fénnyel a Bartók Boulevard-t, a többi kirakatot még egyáltalán nem díszítették fel a tulajdonosok, ami a korlátozások miatt érthető is, de a közhangulaton azért sokat dobna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.