A mátrai szakrális turizmus újabb fontos helyszíneként adták át a napokban a Heves megyei Pálosvörösmart községben épült Pálos fogadót, a Pálos tanösvényt és a Meditációs sétányt. A mátrafüredi 24-es úttól alig két kilométerre található kétszintes fogadó épülete ideális helyen van ahhoz, hogy a Gyöngyös felől és a Dél-Mátra felé indulók itt kezdjék a kirándulást, ugyanakkor építenek a Felső-Mátra felől érkezőkre is – írja cikkében a Turizmus.com.
A fogadóban a turistákat egyrészt túrázási információkkal, másrészt frissítőkkel és harapnivalókkal várják, amelyek mellett továbbtervezhetik útjukat. A kétszintes épület a pálosok életét bemutató állandó tárlata mellett időszaki kiállításoknak is helyet ad a jövőben. Az épület alkalmas arra, hogy a népszerű mátrai teljesítménytúrák előestéjén akár "zarándokszállásként" működjön – teszi hozzá a lap.
A településen a fogadó közelében kialakították a Pálos tanösvényt, ahol hét tábla mutatja be a Magyar Pálos Rend kialakulását és fejlődését, illetve külön ismertető szól a pálos rend címeréről és hazai emlékeiről is. Mivel a tematikus tanösvény egyben kerékpárútként is működik, kialakítottak egy pihenőhelyet kerékpáros tárolóval, egy játszóteret és egy 16 elemből álló mezítlábas ösvényt is.
A tanösvény mezítlábas ösvényét ingyenesen lehet kipróbálni, a tövében pedig egy kispatak csörgedez. Mindezeket Meditációs sétaút egészíti ki, melyen a Pálos fogadótól a Holló-kőig lehet eljutni, a séta közben pedig Szent Ágoston reguláiból lehet olvasni és jelentésükben elmélyülni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.